Infostart.hu
eur:
360.29
usd:
315.46
bux:
144229.04
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Döntetlennel kezdte a Fradi a bajnoki idényt

Három mérkőzést játszottak vasárnap a labdarúgó NB I 2011-2012-es idényének első fordulójában. Eredmények: Paks-Kecskemét 3-2, Kaposvár-Ferencváros 2-2, Bp. Honvéd-Győr 1-2

Az előző szezonban ezüstérmes, házigazda Paks egy góllal nyert a kupagyőztes Kecskemét ellen az Európa Liga selejtezőjében érdekelt csapatok mérkőzésén.

A Kecskemét alig húsz másodperc elteltével kapufát rúgott, jelezve, hogy a három pontért érkezett Paksra. Mégis a hazaiak szereztek vezetést, mégpedig a paksi színekben első bajnoki meccsét játszó Hrepka góljával. A Kecskemét nem adta fel, próbálkozott becsülettel, és félórányi játék után megérdemelten egyenlített. A szünetig még mindkét csapat előtt adódott helyzet, de az eredmény már nem változott.

A fordulás után még jobb lett a meccs, láthatóan mindkét csapat a három pont megszerzésére törekedett. A győzelem a paksiaknak jött össze, így amióta NB I-ben szerepel a két klub, a Kecskemét továbbra sem tud nyerni a Tolna megyeiek ellen.

Ferencváros kétszer is egyenlítve döntetlent ért el a Kaposvár otthonában. Az első forduló zöld-fehér rangadóján a kaposváriak egy szerencsés góllal már az ötödik percben vezetést szereztek. A folytatásban valamivel veszélyesebb volt a vendég Ferencváros és Felix góljával még a félidő közepén egyenlíteni tudott.

A második játékrészben sokáig csak mezőnyjáték folyt a pályán, majd a Rákóczi újabb vezető góljára ismét válaszolni tudott az FTC. Kemény küzdelem végén igazságos döntetlen született.

A Győri ETO FC 2-1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd vendégeként. A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött a szombaton elhunyt Bicskei Bertalan, a Honvéd korábbi játékosa és vezetőedzője, volt szövetségi kapitány emlékére.

Az első félidőben a Honvéd akarata érvényesült, fölényét pedig hamar gólra váltotta. A szünet előtt második találatával tovább növelhette volna az előnyt a csapatkapitány Hajdú, azonban Sztevanovics hárította a 11-esét, így a jobban futballozó Honvéd csak minimális előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A folytatásban is a Honvéd irányított, mégis az ETO egyenlített váratlanul. Ez viszont olyannyira összezavarta a kispestieket, hogy a vendégek többször is megszerezhették volna a győztes gólt, s ez végül sikerült is, így elvitték a három pontot a Bozsik Stadionból.

MVM Paks-Kecskeméti TE 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Hrepka (20.), Bartha (49.), Böde (74.), illetve Stokic (30.), Simon A. (90.)

Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Okuka (5.), Peric (73.), illetve Felix (26.), Otten (83.)

Budapest Honvéd-Győri ETO FC 1-2 (1-0)

Gólszerző: Hajdú (12.), illetve Dudás (57.), Dinjar (79.)

Szombaton játszották:

Diósgyőri VTK-ZTE FC 4-1
Pécsi MFC-Haladás Sopron Bank 1-0
Újpest FC-Lombard Pápa Termál FC 0-1

Pénteken játszották:

DVSC-TEVA - Vasas-Híd 5-2

BFC Siófok-Videoton FC - elhalasztva

Címlapról ajánljuk
Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

A dinamikus jegyárazással óriásit nőttek a jegyárbevételek, a tévéjogok ára is megnőtt, különösen a „hidratációs szünetnek” elnevezett kötelező reklámszünet miatt, és a kaotikusnak tűnő reklámtáblás szponzori megjelenésekből is minden morzsát kifacsart a FIFA – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász.

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtt azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×