Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Aranycsata a Loki és a Videoton között

Bajnoki döntőnek is tekinthető a címvédő Debrecen és a jelenleg második Videoton péntek esti csatája a labdarúgó NB I 27. fordulójában. Mezey György, a fehérváriak trénere szerint a két együttes jól ismeri egymást, így nem számít meglepetésre. Herczeg András, a Loki klubmenedzsere úgy vélte, az lesz a döntő, melyik alakulat tudja jobban érvényesíteni akaratát.

Az egypontos előnnyel rendelkező DVSC mellett szól, hogy saját közönsége előtt játszhat, továbbá mindenképpen jobb előjelekkel várja a rangadót, mivel legutóbbi három bajnokiját megnyerte Herczeg András együttese. A fehérváriak kedden vesztették el 19 fordulón át tartó veretlenségüket, ezzel leszorulva a tabella második helyére.

A Debrecen a döntetlennel is megőrizné előnyét, ugyanakkor esetleges sikere szinte el is döntené a bajnoki címért folyó versenyfutást, hiszen akkor négy pontra nőne a két gárda közötti különbség, három fordulóval a bajnokság vége előtt. A Loki története ötödik, míg a Videoton első bajnoki címéért küzd.

"Helyén lesz a szív és a fej"

A Loki klubmenedzsere szerint nem szabad azzal foglalkozni, hol állnak jelenleg a tabellán, úgy kell pályára lépni a csapatnak, hogy a célját elérje.

"Mindkét csapatnak megvan a maga játékstílusa, döntő lesz, melyik tudja jobban érvényesíteni az akaratát. Régóta sorozatmérkőzéseket játszunk, ennek ellenére azt mondom, teljesen mindegy, ki milyen állapotban van, minden egyes labdarúgónak, aki holnap a pályán lesz, százhúsz százalékot kell nyújtania. Természetesen ezzel a játékosok is tisztában vannak. Eddig is mindig helyén volt a szívük és a fejük, tudom, hogy most is így lesz" - mondta Herczeg András a klub hivatalos honlapjának.

A hazaiaktól Luis Ramos eltiltás miatt nem léphet pályára, Rudolf Gergely pedig nem épült fel sérüléséből, így a támadóra sem számíthat a szakmai stáb.

Mezey nem számít meglepetésre

A két csapat már jól ismeri egymást, ezért egy pillanatnyi jó megmozdulás eldöntheti a rangadót - mondta az InfoRádiónak a Videoton vezetőedzője. Mezey György szerint a Nikolics, Alves összetételű csatársor teljesítménye döntő lehet a találkozón. Lencse László kihagyja a meccset, sérülés után lábadozik.

Az első hely elvesztése nem változtat a Videoton játékán - vélekedett Farkas Balázs, a fehérváriak csapatkapitánya. "A három pontért mentünk volna Debrecenbe és most is azért utazunk. Ebből a szempontból minden ugyanolyan, a játékunkon ez nem változtat, az esetleges görcsösségen sem" - mondta a középpályás.

Az örökmérleg a Lokinak kedvez, az eddigi 54 találkozóból 22-őt nyertek meg a debreceniek, a Videoton 18-szor diadalmaskodott 14 döntetlen mellett. A fehérvári együttes 2001 óta nem tudott győzni a hajdúsági városban.

A harmadik, Európa Liga-indulást érő pozícióért három csapat verseng, közülük a 47 pontos Győr Kaposvárra látogat, a 46 pontos Zalaegerszeg a Budapest Honvédot fogadja, míg a 45 pontos Újpest az MTK vendége lesz.

A sereghajtó Diósgyőr sorsa végleg megpecsételődhet szombaton, amennyiben vereséget szenved a 14., azaz éppen bennmaradó helyen álló Paks otthonában.

NB I, 27. forduló:
péntek:
Debrecen - Videoton 19 ó
szombat:
Ferencváros - Kecskemét 15
Zalaegerszeg-Honvéd 17:30
Vasas-Haladás 18
Nyíregyháza-Pápa 18
Paks-Diósgyőr 18
Kaposvár-Győr 19
vasárnap:
MTK-Újpest 17:30

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×