Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Nem akar visszavonulni a manchesteri edzőlegenda

Tagadta Sir Alex Ferguosn, hogy a következő szezon végén távozna a Manchester United kispadjáról.

A 68 éves edzőlegenda cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint 2011 nyarán elköszön a Manchester Unitedtől, és visszavonul.

"Nincs szándékomban visszavonulni a közeljövőben, és ha ez így is lenne, a klub vezetőit tájékoztatnám erről először" - közölte a Vörös ördögöket 1986 óta irányító Ferguson.

A skót szakvezető tavaly azt mondta, akkor fejezi be edzői karrierjét, ha egészsége romlik vagy sikeréhsége csökken, és pénteken újra megerősítette, pályafutása vége egészségi állapotától függ. "Most kicsattanok az egészségtől" - tette hozzá.

Sir Alex Ferguson kis híján elhagyta a manchesteri együttest 2002-ben, de végül a maradás mellett döntött, és azóta egy újabb sikercsapatot épített fel az Old Traffordon.

A brit sajtó már arról írt, a tréner kinézte követőjét is, a jelenleg az Evertont irányító David Moyest látná szívesen utódjaként. A fogadóirodáknál José Mourinhót tartják a legesélyesebbnek, de a favoritok között emlegetik a jelenleg a Bordeaux-t irányító Laurent Blanc-t is.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×