Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nemcsak az élsportra jellemző a dopping

Új kurzus indult a Debreceni Egyetemen a doppingérzékeny sportágakról, a sportolókat érintő doppingszabályokról, valamint a legális és tiltott teljesítményfokozókról - mondta az InfoRádiónak az egyetem sportigazgatója.

Nemcsak az élsportra kell gondolni, amikor a doppingról van szó, hiszen a tiltott szerek használata a hétköznapi hobbisportok részesévé is vált, főleg azért, mert a szabadidő-sportolók nem tudják, milyen szerekhez nyúlhatnak  - mondta az InfoRádiónak a Debreceni Egyetem sportigazgatója.

Nagy Ágoston hozzátette: a kurzus elindításával abban bíznak, hogy a hallgatók tisztább képet kapnak a doppingról.

Mindig lépéselőnyben vannak azok, akik tiltott szereket használnak, az ellenőrzés mindig hátrányban van. A gazdagabb országokban még előrébb járnak, mert ott több pénzt tudnak áldozni a fejlesztésre - hangsúlyozta a szakember.

A Debreceni Egyetem kurzusát száz hallgató veheti fel, de az előadások nyitottak, így olyan érdeklődők és szakértők is meghallgathatják azokat, akik kíváncsiak a témára. Az előadók között lesz Tiszeker Ágnes is, a magyar Antidopping Csoport vezetője is.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×