Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tiger Woods visszatér a golfpályára

A szexbotránya miatt idén még egyetlen versenyen sem szerepelt világelső Tiger Woods úgy döntött, részt vesz az áprilisi 8-án kezdődő US Mastersen, a profi golfozók első idei Major-viadalán.

Az amerikai sztársportoló kedden adott ki közleményt, melyben bejelentette visszatérését önkéntes száműzetéséből, ugyanakkor jelezte, hogy ez még nem jelenti azt, hogy magánéleti gondjait sikerült teljesen rendeznie. Mint írta, még nagyon sok problémát kell megoldania.

A 14-szeres Major-verseny győztes Woods még decemberben vett ki "határozatlan ideig tartó" pihenőt, azok után, hogy kiderült, hosszú időn keresztül, több nővel is megcsalta feleségét. Azóta csupán egyszer beszélt a nyilvánosság előtt, de visszatérése időpontját akkor még nem tudta megmondani.

A világ legjobban kereső sportolójának számító játékost az elmúlt hetekben ugyanakkor már rendszeresen edzett, s előbb két hete Jack Nicklaus, a golf legendája nyilatkozott úgy, hogy szerinte Woods a Mastersen elindul, majd a múlt héten vetélytársai között lett téma visszatérése, miután egyre többet látták őt edzeni trénerével, Hank Haney-vel.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×