Infostart.hu
eur:
355.74
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

A Real Madrid születésnapi ajándéka önmagának: a Barcelona megelőzve!

"Ez a legjobb Real Madrid, amit valaha láttam" - áradozott Manolo Jiménez a Real Madrid szombat esti győzelme után. Az egykori spanyol válogatott futballista játszott hajdanán Butragueno és társai ellen, látta már hajdanán Netzert és Breitnert is a fehérek mezében, s persze követte az első galaktikus korszak mérkőzéseit is. Mégis a mostani csapatra voksol. Manolo Jiménez csapatát szombat este szinte reménytelen helyzetből győzte le a Real Madrid.

A Sevilla egyike annak a három csapatnak (a másik kettő a Barcelona és az Athletic Bilbao), amely a mostani szezonban bajnoki mérkőzést tudott nyerni a Madrid ellen. S nagyon közel ált ahhoz, hogy az első legyen, amely a "második galaktikus korszakban" bajnoki meccset nyer a Bernabéuban, vagy amelyik egy idényen belül hat pontot elvesz a Madridtól.

Az 51. percben ugyanis már 2-0-ra vezetett a királyi klub ellen, alapos madridi segítséggel. Az első gólt a menteni igyekvő Xabi Alonso lőtte a saját csapata hálójába, a másodiknál Dragutinovics, nem is túl erős, 35 méteres szabadrúgása után jutott a labda a későn vetődő Iker Casillas nagy hibájából a hazaiak kapujába.

Hiába dolgozott ki a Madrid az első félidőben is helyzeteket, nem tudott gólt szerezni. Az Európa-bajnok kapussal szemben nagyszerűen védett a kontinensbajnokságon győztes spanyol csapat akkori harmadik számú hálóőre, Andrés Palop.

A hajrá ellenben alapos fordulatot hozott, Cristiano Ronaldo és Sergio Ramos mellett további két, jól teljesítő játékosa is lett a Madridnak: a csereként beállt Guti és Rafael van der Vaart. A portugál világsztár és az egyébként éppen a mostani ellenfélnél, a Sevillában nevelkedett Sergio Ramos egyaránt a kapuba talált, de még az egy pont is kevés lett volna ahhoz, hogy a táblázaton a Madrid megelőzze a Barcelonát. Ahhoz kellett egy harmadik gól is: azt a 92. percben Rafael van der Vaart préselte be a kapuba, Gonzalo Higuaín lefejelt labdáját a gólvonalon átjuttatva.


A Madrid nyert, sőt újra nyert. Ha a védelem ezúttal nem is állt feladata magaslatán, nem lehetne állítani, hogy a támadójáték, legalábbis az eredményességet illetően, kívánni valót hagyna maga után. A csapat sorozatban a hatodik (!) bajnoki mérkőzésén szerzett legalább három gólt. Az egyesület történetének 108. születésnapján győzte le a Sevillát - a legutóbbi két alkalommal, amikor éppen március 6-án játszott, nem tudott nyerni, ezek közül az egyik az éppen a 100. születésnapon a Bernabéuban játszott kupadöntő volt, a Deportivo ellen.

A Barcelona csak döntetlent játszott az Almeria ellen. A katalánok 1-2-nél hátrányba kerültek Zlatan Ibrahimovic kiállítása miatt, tulajdonképpen csak a nagy formában játszó, duplázó Messinek köszönhették, hogy legalább egy pontot szereztek. "Ibra" mellett Pep Guardiola is piros lapot kapott, immár a másodikat élvonalbeli edzői pályafutása során. Egyébként játékosként is ő volt a Barça legtöbbször kiállított futballistája, nyolcszor kapott a bíróktól levonulási parancsot.

Címlapról ajánljuk
Nem kell mindenhová szülészet
Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×