Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Mi lesz Talmácsi Gáborral?

Az idény hátralévő futamain rajthoz áll Talmácsi Gábor, és folynak a tárgyalások arról, hogy a következő idényben is a Honda Scot Racing istállóban folytassa szereplését - mondta az InfoRádiónak a versenyző menedzsere, miután a sajtóban elterjedt a hír, hogy az istálló a San Marinó-i Alex De Angelist szerepelteti a következő idényben.

Folynak a tárgyalások a Honda Scot csapattal, amely szeretné megtartani Gábort és leszerződtetni Alex De Angelist, ebben a pillanatban azonban egyiküknek sincs szerződése az istállóval a jövő évre - mondta az InfoRádiónak a magyar motoros menedzsere, miután szerdán a sajtóban elterjedt a hír, hogy a team következő szezonban csak a San Marinó-i szolgálataira számít.

Stefano Favaro hozzátette: Talmácsi Gábor a hátralévő két futamon még mindenképpen rajthoz áll, az pedig, hogy a 2010-es idényben hol versenyez majd, többnyire rajta kívül álló dolgokon múlik. Ilyen az a kérdés is, hogy a japán gyár hány motort szállít majd a Honda Scot csapatnak. A menedzser ugyanakkor arról beszélt, hogy más indokok is állnak a háttérben, azt azonban nem árulta el, mire gondol.

Mindenesetre hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a MotoGP-ben mutatott, a korábbiaknál gyengébb teljesítménye miatt nincs még más ajánlata Gábornak. "Aki ért a sportághoz, tudja, hogy úgy kategóriát váltani, ahogy a magyar motoros tette, egyáltalán nem könnyű" - fűzte hozzá.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×