Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
316.36
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Gyorsabban gyógyul Overdose a vártnál

Overdose állapota gyorsabban javul a vártnál, a ló így a jövő évi versenyszezonra ismét száz százalékos állapotban lehet. A ló már megkezdheti a sétákat, és a kezelés eredményeképpen majd kicsattan az erőtől.

Mikóczy Zoltánt, a versenyló egyik tulajdonosát Szmodits Zsolt állatorvos is elkísérte Angliába. Eddig azért nem volt szükség konzíliumra, mert Overdose számára teljes nyugalmat kellett biztosítani, így hónapokig gyakorlatilag egy istállóban álldogált.

Csütörtökön megröntgenezték a ló két első lábát, és kiderült, hogy minden a lehető legjobban halad, azaz a patacsont ferdüléséhez sikerült hozzákorrigálni a pata szerkezetét. Ezt követően új patkókat ragasztottak az első lábaira, és a tegnapi napon, három hónapja először elhagyhatta egy rövid sétára a boxát - számolt be a vizsgálat eredményéről Mikóczy Zoltán, aki bevallotta: majdnem annyira izgult a konzílium előtt, mint egy verseny startjánál.

Szmodits Zsolt állatorvos elárulta: nem volt törvényszerű, hogy sikerül a pata szabályozása, megkezdődik az egészséges pata növekedése. Most már azonban ki lehet jelenteni, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor csak időre van szükség ahhoz, hogy egy új szarutok lenőjön Overdose lábain, és ez esetben maximálisan készen állhat a jövő évi versenyek előtti tavaszi felkészítésre.

A kondícióját azonban megviselte a három hónapos pihenő, hiszen a telivérek izomtömege sorvad, ha nem mozognak. Igazából nem csökken az izomtömeg, magyarázta az orvos, de az izomrostok vastagsága csökken. A telivér akkor van jó kondiban, ha tréningben van.

Igen kellemes meglepetés volt, hogy Overdose kondíciója több mint kielégítő. Nagyon jól néz ki, nem fogyott le, nem zörögnek a csontjai...

Egy hétig napi 5-10 percekre elhagyja a boxát, sétál - természetesen nem nyereg alatt, hanem kézen vezetve. Mivel jókedvű és kicsattan az energiától, eleinte még két ember fogja vezetni, mert vissza kell fogni. Ezután lassan és fokozatosan lehet majd emelni a sétaidejét.

Januárig semmi többet nem vár tőle az orvos, mint hogy kézen sétáljon. Meg kell várni, amíg teljesen lenő a patája, addig nem szabad elkezdeni semmilyen terhelő munkát, mert akkor kezdhetjük elölről a dolgot - tette hozzá.

Mikóczy Zoltán biztos benne, hogy ha Overdose kapja elég időt, és nem jön közbe semmilyen hátráltató körülmény, akkor jövő tavaszra a ló készen fog állni a versenyekre. "Szinte ugyanolyan az állapota, amilyennek megszoktuk, tele van energiával" - fogalmazott a résztulajdonos.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék, vegyesen zárt Amerika

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék, vegyesen zárt Amerika

Vegyes volt a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban alapvetően pozitív elmozdulások voltak láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár. A vezető amerikai részvényindexek végül vegyesen zárták a napot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×