Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
314.21
bux:
148007.94
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Baráth: Storcz Botond érdeme, hogy a női kajakosok nyugodtan készülhettek

Egyértelműen Storcz Botond érdeme, hogy a női kajakozók nyugodtan készülhettek, és így kiemelkedően szerepeltek a kanadai világbajnokságon - mondta az InfoRádiónak a magyar szövetség elnöke, Baráth Etele.

A sok nehézség után egy összetartó csapat jó hangulatban utazott a kanadai világbajnokságra, ahol az edzők mindenki mellett ott voltak, együtt dolgoztak - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke. Baráth Etele szerint Storcz Botond szövetségi kapitány érdeme, hogy a női szakágban az elmúlt két év feszültsége után végre béke volt.

A férfi szakágban - fejtegette Baráth Etele - most ugyanaz a probléma, mint korábban a nőknél: a 2012-es londoni olimpiára fel kell építeni a négyeseket, ez azonban nem lesz könnyű, hiszen az edzők természetesen a saját versenyzőikért állnak majd ki. Storcz Botondnak azonban ezt a helyzetet is tudnia kell majd kezelni.

A szövetség elnöke hangsúlyozta: tökéletesen megbízik a szakvezetőben, ám hogy ő marad-e a kapitány, az elnökség dönti majd el.

A nyugodt felkészüléshez szükséges anyagiakról szólva Baráth Etele elmondta: a magyar sport támogatása annyira alacsony, még a közép-európai országokkal összehasonlítva is, hogy azt tovább csökkenteni semmiképp sem szabad.

"Ha az élsport rovására megy a támogatás hiánya, a gyerekeknek, az utánpóltásnak, és a magyar egészségnek, egyáltalán, a magyar kultúrának is a rovására megy" - tette hozzá a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke. Megjegyezte: a sportidolok olyan mintát mutatnak, amit az országnak követnie kell; ezt a sportpolitikának értenie és anyagilag is támogatnia kell.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×