Andrej Arsavin és Robbie Keane neve uralja a külföldi sportportálokat az átigazolási időszak utolsó napján. Az orosz labdarúgó a Sky Sports News csatorna értesülései szerint nem tudott megegyezni az Arsenallal a fizetéséről, így hiába utazott Londonba, ahonnan most megpróbál hazatérni. Ezt nehezíti, hogy a havazás miatt sok járatot töröltek, és egyelőre Arsavin is a brit fővárosban ragadt.
A 27 éves csatár sorsa hetek óta húzódik, ugyanis korábban az Arsenal és a Zenit is csak nehezen jutott egyezségre a vételárról. Múlt héten aztán Arsene Wenger, a londoni klub menedzsere már bizakodóan arról beszélt, hogy 90 százalékig le van zárva az ügy.
Robbie Keane sorsa is csak az utolsó pillanatokban dőlhet el. Az ír támadó tavaly nyáron 20 millió fontért és nagy reményekkel igazolt Liverpoolba a Tottenhamtől, azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, hiszen 25 meccsen mindössze 7 gólt szerzett.
Rafael Benítez menedzser kevés lehetőséget ad a csatárnak, amióta Fernando Torres felépült, ám abból, hogy a Chelsea elleni vasárnapi meccsen a kispadra sem ülhetett le Keane, arra lehetett következtetni, hogy hétfőn túladnak rajta.
Volt csapata, a Tottenham 15 millió fontért visszavenné a hírek szerint, és az is szóba került, hogy a londoni alakulat megszerzi Javier Saviolát a Real Madridtól, és az argentin csatárt aztán elcserélik Keane-re.
Az átigazolási időszak hétfőn délután 6 órakor zárul.
Balatoni abszurd: pár napja még ott volt, most nyoma sincs







