Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Palik: "Borzalmas volt"

Az autósoknál Palik László a 16., Szalay Balázs a 25., Liszi László pedig az 54. helyen ért célba az Argentínában és Chilében zajló Dakar-rali kilencedik szakaszán.

Összetettben Palik továbbra is a 12., Szalay a 45., Liszi pedig az 51. A gyorsaságit az összetettben az élen álló spanyol Carlos Sainz nyerte, aki már ötödik szakaszát nyerte idén.

"Borzalmas volt. A szervezők vasárnap azt mondták, az elkövetkezendő három nap maga lesz a pokol, majd hozzátették, a hétfői szelektívet amolyan bemelegítésnek szánják, a többi még kegyetlenebb lesz. Nos, ha ez valóban igaz, akkor tényleg gyötrelmes órák várnak ránk. Volt minden, ami elképzelhető. Kő, szikla, homok, dűne, folyamatosan változó talajtípusok. A navigátorokra is rettentő nehéz feladat hárult, könnyen eltévedhetett az ember, s akkor bizony sok időt veszíthetett. Nem véletlenül jeleztem folyamatosan, hogy nem szabad foglalkozni a részeredményekkel, ugyanis most kezdődik az igazi túlélőtúra. Bevallom őszintén, belegondolni sem merek, mi lesz kedden" - mondta Palik László.

A motorosok mezőnyében Dési János a 46. helyen végzett, és összetettben a 34. A távot a leggyorsabban a holland Frans Verhoeven teljesítette, míg az élen továbbra is a spanyol Marc Coma áll.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Európa haláltusájáról beszélünk, de az öreg kontinens épp most kapott valódi erőre

Európa haláltusájáról beszélünk, de az öreg kontinens épp most kapott valódi erőre

A BNP Paribas friss elemzése szerint Európa a válságok felszíne alatt jelentős átalakuláson megy keresztül: az ipar ellenállóbbnak bizonyult a vártnál, a szolgáltatásexport rekordokat dönt, a technológiai szektor felzárkózik, a brüsszeli gazdaságpolitika pedig növekedésbarátabb fordulatot vett. Más intézményi előrejelzések ugyanakkor lehűtik az optimizmust: az EU növekedése 2026-ban alig haladhatja meg az 1 százalékot, az infláció emelkedik, a geopolitikai kockázatok pedig stagflációs környezetet vetítenek előre. Európa helyzete tehát valóban jobb, mint ahogy azt a hanyatlásnarratívák sugallják, de az átalakulás egyelőre inkább lehetőség, mint kész fordulat – a régi ipari modell nem tér vissza, a tőkepiaci unió és a közös adósság politikailag még messze van, a védelmi és zöld kiadások finanszírozása pedig komoly kihívás marad.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×