Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nézőcsúcs születhet a Magyar Nagydíjon

Néhány éve a nyomvonal, idén a kiszolgáló rendszerek újultak meg a Hungaroringen, állami támogatás nélkül - mondta az InfoRádiónak a Hungaroring Sport Zrt. elnöke. Palik László hozzátette: a Forma-1-es Magyar Nagydíjon idén nézőcsúcs születhet. A kormány a napokban dönthet a versenyért fizetendő jogdíj jóváhagyásáról, így hamarosan az is eldőlhet, hogy Magyarország 2016-ig F1-es nagydíj rendezője lehet.

A néhány évvel ezelőtti nyomvonalváltoztatás után idén a kiszolgáló rendszereket modernizálták a Hungaroringen. Akárcsak az első, úgy a második, egymilliárd forint értékű beruházást is egy hitelkonstrukció keretében finanszírozta a Hungaroring Sport Zrt. - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke.

Palik László reméli, hogy idén még a tavalyinál is többen látogatnak majd ki a Forma-1-es Magyar Nagydíjra. Erre megvan az esély, hiszen eddig elővételben több jegyet adtak el, mint tavaly ugyanebben az időben.

A magyar futam azért is komoly érdeklődésre számíthat, mert nagyon szoros a pilóták közötti verseny az élmezőnyben, ahol ott van a lengyel Robert Kubica is, így a Hungaroring Sport Zrt. elnöke sok Lengyelországból érkező rajongót vár.

Palik László szerint jó verseny lesz a Hungaroringen, arra azonban nem vállalkozott, hogy megtippelje, mely pilóták állhatnak majd a dobogóra a Magyar Nagydíjon.

Hamarosan döntés a Magyar Nagydíj jövőjéről

Hónapok óta folynak a tárgyalások a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezéséről szóló szerződés meghosszabbításáról - mondta az InfoRádiónak a sportért is felelős önkormányzati miniszter.

Gyenesei István hozzátette: valószínű, hogy az új, 2016-ig szóló megállapodást még az idei versenyszezon végéig aláírják a felek.

Fontos feltétele a szerződés meghosszabbításának az a jogdíj, amit a magyar államnak a futamok megrendezése érdekében ki kell fizetnie. Ennek jóváhagyásáról pénteken dönthet a kormány - közölte a miniszter.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×