Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Massa legyőzte a peches Raikkönent

Kettős Ferrari-siker született a Forma-1-es Francia Nagydíjon. A győzelmet a brazil Felipe Massa szerezte meg a címvéő finn Kimi Raikkönen előtt. A harmadik az olasz Jarno Trulli (Toyota) lett.

A rajtnál simán eljött a két Ferrari, a harmadik helyért viszont Trulli jött ki a legjobban a spanyol Fernando Alonsóval (Renault) és a lengyel Robert Kubicával (BMW) folytatott három csatából.

Raikkönen kezdett elhúzni Massától, majd a boxkiállás után is előtte maradt, de a finn Ferrarija váratlanul lassabbá vált, mint kiderült, a hátsó részéről leszakadtak elemek, később a kipufogócső is!

Massa megelőzte csapattársát, aki korábban összeszedett előnyének köszönhetően a rongálódott autóval is megtartotta a második helyet.

A megbüntetett finn Heikki Kovalainen (McLaren) a 10. helyről rajtolva a negyedikig küzdött fel magát, és nem sokon múlott, hogy az olykor csepegő esőben megelőzze Trullit.

Az angol Lewis Hamilton (McLaren) a rajt utáni szabálytalan előzése miatt kapott egy boxutca-áthajtásos büntetést is, így nem maradt esélye a pontszerzésre.

Az összetettben Massa megelőzte Kubicát.

A Brit Nagydíjat két hét múlva rendezik.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×