Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az oroszok elrontották a kanadaiak ünnepét

Az orosz jégkorong-válogatott hosszabbításban szerzett aranygóllal 5-4-re nyert a házigazda kanadai csapat ellen a világbajnoki döntőben.

Parádésan kezdte az álomdöntőt a vendégcsapat és már az első kapura lövéséből megszerezte a vezetést. Ezt követően viszont a címvédő lehengerlően játszott és Burns duplájával, valamint Kunitz hatalmas lövésével már az első szünet előtt megnyugtató előnyt szerzett, ráadásul egyszer még a kapuvas is segített az orosz hálóőrön, Nabokovon.    

Az oroszok a második harmad elején szintén eredményesek voltak, a hátsó palánkról visszapattanó korongot Szjomin vágta a kapuba. A lendület megmaradt, azonban Ward többször is szenzációsan védett. A harmad közepén a vb-gólkirály Heatley váratlan lövésével visszaállt a kétgólos különbség.

A harmadik felvonásban őrült rohamokat vezetett az európai gárda, és az 55. percben sikerült egyenlítenie. Következett a hirtelen halál, amelynek elején Nasht, a korong nézőtérre lövéséért kiállították, s a létszámfölényt Kovalcsuk váltotta aranygólra.

Az európai csapat utoljára 1993-ban diadalmaskodott, és most ez volt az együttes történetének - orosz, illetve szovjet néven - 24. világbajnoki címe, a kanadaiaknak éppen ugyanennyi van.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×