eur:
401.6
usd:
364.16
bux:
72649.8
2024. október 3. csütörtök Helga

Serenát legyőzte egy vízhólyag

Bár az első helyen kiemelt Justine Henin és az ötödiknek rangsorolt Marija Sarapova csatája minden bizonnyal (európai idő szerint) a délutánba nyúlik majd, a korai keddi mérkőzések is rengeteg izgalmat hoztak az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságon, Melbourne-ben. A szerb Jankovics két játszmában nyerve kiejtette a címvédő Serena Williamset. A férfiaknál Rafa Nadal továbbra is remekel: a második szett elejétől magára találva simán nyert finn ellenfelével szemben.

Nem volt jó napja - hogy egészen finoman fogalmazzunk - Serena Williamsnek. Az ifjabbik Williams lány előbb kikapott Jelenka Jankovicstól egyesben, majd nővére, Venus oldalán kiesett párosban is.

Mentség akad: nagy fájdalmakkal játszott. Óriási vízhólyag keletkezett a jobb lábának nagyujján, és emiatt néha lépni is alig tudott. Igaz, Jankovics sem egészségesen játszott. A mérkőzés után azt mondta, időnként úgy érezte, mintha kést vágnának a vádlijába.

A szerb játékos 6:3, 6:4-as győzelmével visszavágott Serenának a tavalyi versenyen a negyedik fordulóban elszenvedett vereségért.

Az elődöntőben a keddi második női egyes, a világelső Henin és a tavaly döntős Sarapova mérkőzésének győztesével teniszezik majd. 2006-ban (US Open) és 2007-ben (Roland Garros) is egy Grand Slam-tornán jutott az elődöntőbe - ezt a "magasságot" idén már az első versenyen elérte. A döntőig még sohasem jutott.

Serena kínjai tovább folytatódtak a párosban: az első játszmát még megnyerték Venusszal, de a következő kettőben nem bírtak az Ausztrál Open női párosszámának 2006-os győztesével, a kínai Jan Zsi, Cseng Csie kettőssel.

Rafael Nadal korábban háromszor játszott a 26. helyen kiemelt, finn Jarkko Nieminennel, és mindháromszor nyert. Negyedöntője biztos esélyesének számított, noha Ausztráliában korábban még sohasem jutott a legjobb négy közé. Most megtört a jég.

"Rafa" csak az első játszmában hagyott esélyt az önmagát felülmúlva teniszező finnek. Akkor Nieminennek két játszmalabdája is volt, de miután ezeket Nadal hárította, a folytatás már egyoldalúnak bizonyult (7:5, 6:3, 6:1)

A spanyol játékos az elődöntőben a mai délutáni programban szereplő negyeddöntő győztesével, a francia Jo-Wilfried Tsongával, vagy az orosz Mihail Juzsnijjal játszik majd.

"Nagyon fontos volt ez a győzelem a számomra, mert jól akartam kezdeni az évet. Az első játszmában esélye volt arra, hogy megnyerje a szettet, különösen a második labdánál. Hibázott, és ezt ki tudtam használni. Mindazonáltal nagyon jól játszott" - értékelte Rafael Nadal a mérkőzést, finn ellenfelét is dicsérve.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék a fontos adatok előtt

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék a fontos adatok előtt

Ma az ázsiai tőzsdéken vegyes volt a piaci hangulat, és nagy negatív fordulat volt látható a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európára is átterjedt a mérsékelten negatív befektetői légkör, estek az indexek, aztán a nyitást követően a vezető amerikai indexek is süllyedtek. Ebben szerepe lehetett a vártnál erősebb amerikai ISM szolgáltatói BMI-nek is, ami lassabb Fed kamatcsökkentést vetít előre, és annak is, hogy az iráni rakétacsapások miatt Izrael az iráni olajlétesítmények elleni csapást egyeztet az Egyesült Államokkal. Az is lényeges lehetett még, hogy a pénteki, kiemelt jelentőségű átfogó amerikai munkaerőpiaci jelentés előtt óvatossabbak voltak a befektetők az új pozíciók felvételével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×