Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kemény: Kósz Zoli vállalni fogja a felelősséget

Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az olimpiai bajnok Kósz Zoltán vállalja majd a felelősséget a pénteken hajnalban történtekért. A szakvezető erről az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában beszélt. Az első vizsgálat szerint a volt válogatott kapus közepesen ittas volt, amikor pénteken az Alagútnál igazoltatták a rendőrök. A sportoló előtte saját autóját vezette. A járműben ült a szintén vízilabdázó Petőváry Zsolt is, aki - az amatőr videofelvétel és a hivatalos jelentés szerint - hevesen dulakodni kezdett a rendőrökkel. Az alábbiakban a Kemény Dénessel készült interjú szerkesztett változatát olvashatják.

Hogyan reagált, amikor tudomást szerzett a történtekről?

Nagyon meglepődtem, mert Kósz Zolit nagy régóta ismerem. Õ nem az a típusú sportember, akiről az ember el tudja képzelni, hogy összetűzésbe kerül hivatalos személyekkel. Nem ilyennek ismertem.

Tudott-e beszélni volt kapusával?

Igen, többször is beszéltünk telefonon. Nagyon bánja, ami történt, és természetesen bosszús amiatt, amiben esetleg mások hibáztak.

A Pécs vezetői felfüggesztették Kósz és Petőváry játékjogát?


Az ő dolguk, de én nem osztom ezt teljesen. Érdemes lett volna a rendőrségi vizsgálat végét megvárni, hogy a világos tények alapján dönthessenek. Másrészt viszont megértem őket, hiszen az a tény, hogy valaki az éjszaka közepén egy-két pohár bor után kormányhoz ül, az nem egy élsportolói cselekedet. Számomra nyilvánvaló, hogy Zolinál különleges esetről, nem rendszerről van szó.

Ön szerint hivatkozhat-e a rendőri igazoltatáskor egy sportoló arra, hogy olimpiai bajnok?

Szerintem nem. Bár mivel nem voltam ott, nem vagyok biztos abban, hogy ez Zoli tette. Lehet, hogy a társaságában valaki más próbált ezzel érvelni.

Milyen lépésre számít Kósztól?

Zoli öt éven keresztül volt az általam irányított válogatott csapatkapitánya. Nem véletlenül bíztam rá ezt a feladatot. Ismerem annyira, hogy meggyőződik arról, milyen hibát követett el, akkor maximálisan fogja vállalni a felelősségét - minden értelemben.

Milyen magatartást kell tanúsítania egy válogatott sportolónak?


Egy példaképnek nemcsak az edzésen és a mérkőzésen, hanem a magánéletben is példamutatóan kell viselkednie. De a példakép is csak ember, követhet el hibát, tévedhet.

Bár az ügy végkifejletét még nem ismerjük, a pénteken hajnalban történtek mennyit ártanak a magyar vízilabda megítélésének?


Nyilvánvalóan nem használnak. De talán komolyan nem is ártanak, mert elszigetelt esetről van szó. Még egyszer hangsúlyozom: biztos vagyok benne, hogy Zoli élsportolóhoz, példaképhez méltóan kezeli majd az ügyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×