Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.85
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Wimbledont sem kerülik el a fogadási botrányok

Lassan teljesen elfelejthetjük a tenisz tisztaságába vetett hitünket, ugyanis szinte minden napra jut egy versenyző vallomása, amely arról szól, miként próbálták megvesztegetni, hogy elveszítse mérkőzését.

Kedden Novak Djokovicsról derült ki

, hogy 110 ezer fontot ajánlottak fel neki arra az esetre, ha elveszíti első fordulóbeli mérkőzését a tavalyi szentpétervári tornán, csütörtökön pedig az egyik legtekintélyesebb viadalról, a wimbledoni versenyről tudódott ki, hogy ott is jelen van a korrupció.

Egy belga játékos, Gilles Elseneer tárta nyilvánosság elé, hogy még 2005-ben százezer eurót (25 millió forintot) ajánlottak fel neki, ha kikap az olasz Potito Staracétól az első körben.

A belga versenyző elmondása szerint azt mondták neki, hogy a pénzdíjának százszorosát fizetik, ha elveszíti a találkozót.

Gilles Elseneer hozzátette: egy nap gondolkodási időt kért, de már akkor tudta, hogy nem megy bele a kétes ügyletbe.

"Wimbledon mindennél többet jelentett számomra" - tette hozzá.

A belga teniszező tehát visszautasította a megkeresést, és könnyedén megnyerte a mérkőzést 2005-ben.

Korábban egy másik belga teniszező, Dick Norman is azt állította, hogy 12,5 ezer eurót kínáltak neki, ha ellazsálja egyik wimbledoni találkozóját, de a pontos dátumot és a részleteket nem tudta felidézni.

Tim Henman, a közelmúltban visszavonult brit sportoló világított rá arra, hogy a teniszt is elérte a bundabotrány.

"Magam sohasem tapasztaltam ilyen dolgot, de a többiektől azt hallom, hogy igenis létezik ez a probléma" - mondta a 33 éves egykori teniszező.

Eddig egy eset volt különösen gyanús: az augusztusi sopoti tornán az első helyen kiemelt orosz Nyikolaj Davigyenko sérülése miatt feladta egy alig jegyzett versenyző, Martin Vassallo Arguello elleni mérkőzését.

Az egyik internetes fogadóiroda törölte a mérkőzésre vonatkozó fogadási lehetőségeket, miután több mint hétmillió dollárt tettek fel összesen. Az orosz teniszező ártatlanságát hangoztatta az ügyben.

A sportág vezetői kezdik felismerni, hogy a tenisz az egyik leginkább fertőzött sport, és megállapodtak arról, hogy a zéró tolerancia jegyében mindent megtesznek a korrupció kiirtásáért.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×