Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
322.09
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Szávay Ágnes bekerült a legjobb 25 közé

A várakozásoknak megfelelően jelentősen előrelépett Szávay Ágnes a női teniszezők világranglistáján.

A magyar játékos a negyeddöntőig jutott a US Openen, így a korábbi 31. helye után már a 23. a rangsorban.

Szávay Ágnesnél többet senki nem lépett előre a legjobb 40 között, ráadásul párosban is a 23. helyre ugrott, miután a cseh Vladimira Uhlirovával az oldalán az elődöntőig menetelt New Yorkban.

A világranglistát továbbra is a belga Justine Henin vezeti. A 25 éves sztár az amerikai nyílt teniszbajnokságon is győzött úgy, hogy az egész tornán egyetlen szettet sem veszített.

A tavalyi győztes orosz Marija Sarapovának sokba került korai búcsúja, a második helyről visszacsúszott a negyedikre. A helyét honfitársa, a Szávayt is búcsúztató Szvetlana Kuznyecova foglalta el. A harmadik helyen maradt a szerb Jelena Jankovics.

Bár egyik Williams-nővér sem bírt Heninnel, mindketten javítottak korábbi helyzésükön. A korábban kilencedik Serena a hetedik helyre lépett előre, a kilencedik helyre pedig éppen a US Open elődöntőjében búcsúzó Venus került.

Az idősebbik Williams-nővér eddig a 14. helyen állt. Õ az egyetelen, aki most tört be a legjobb tíz közé. Más kérdés, hogy néhány éve még világelső volt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×