Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Hajnal bajnokverő gólt lőtt, parádézott a Madrid - a hétvége futballösszefoglalója

A Karlsruhe magyar középpályása góljával győzte le a bajnoki címvédő Stuttgartot, idegenben öt góllal nyert a Real Madrid, ajándékgólt kapott a partjelzőtől a Barcelona, 18 mérkőzés után kapott ki a bajnokságban a Chelsea, a Benítez-érában először vezet a Liverpool, Totti megkapta az aranycipőt - érdekességek a hétvégi futballfordulókból.

A bajnok Inter először nyert tétmeccsen a szezonban, miután elbukta az olasz Szuperkupa-döntőt a Roma ellen, s csak döntetlennel kezdett a bajnokságban. Mindkét gólt Zlatan Ibrahimovic szerezte, aki március 18. óta először szerzett gólt. Filkor Attila nem kapott helyet az Inter keretébe, mint ahogy Roberto Mancini edző nem nevezte őt be a Bajnokok Ligájába sem.

Ranierivel még százszázalékos a Juventus


A Juvéval olyan történt, ami 1988 (!), egy Napoli elleni mérkőzés óta egyszer sem: két tizenegyest ítélt ellene a játékvezető. Mindkettő jogos volt, Tagliavento játékvezető a két büntető között először adott egy harmadikat is, de azt visszavonta. Trezeguet, Del Piero és Chiellini szerezték a gólokat, a Cagliari mindkét gólját, tizenegyesből, Foggia szerezte. Claudio Ranieri tétmérkőzéseken még százszázalékos új csapatával (a két bajnoki között 3-1-re nyert Olasz Kupa-mérkőzésen a Parma ellen)

Totti megkapta az aranycipőt


Az AS Roma, ha nem is sziporkázó játékkal, de a hajrában szép gólokat szerezve, simán megverte a Sienát. A Budapesten is látott Aquilani a nap legszebb, Giuly pedig első Serie A-s gólját lőtte. A harmadik találatot az ünnepelt Francesco Totti jegyezte: a csapatkapitány a mérkőzés előtt vette át az európai aranycipőt. A hajrában a brazil válogatott Juan, a római "farkasok" új védője is bemutatkozott az olasz élvonalban.

Ismét egy argentint ünnepelnek Nápolyban


A Napoli a Maradona-éra óta nem játszott ilyen jól az élvonalban idegenbeli meccsen, 5-0-ra kiütötte az Udinesét. Legjobbját, a nyáron a San Lorenzótól vett, 22 éves, argentin Ezequiel Lavezzit máris a nagy Diegóhoz hasonlították a csapat hívei. Reja, a csapat cedzője boldogan mondta a mérkőzés után, hogy először nyert edzőként öt góllal meg egy mérkőzést.

Serie A, 2. forduló
Empoli-Internazionale 0-2
Cagliari-Juventus 2-3
Catania-Genoa 0-0
Livorno-Palermo 2-4
AS Roma-Siena 3-0
Torino-Reggina 2-2
Udinese-Napoli 0-5
Atalanta-Parma 2-0
Sampdoria-Lazio 0-0

A Milan-Fiorentina mérkőzést hétfőn játsszákA Real Madrid a második félidei játékával minden hívét kielégítette - ne kukacoskodjunk azzal, hogy a gólok többsége nem a remek akcióknak, hanem Sneijder és Guti remek rúgótechnikájának köszönhető. Az április 15. óta veretlen Villarreal, ráadásul hazai pályán, nagy verésbe szaladt bele: a Sárga Tengeralattjárót elsüllyesztette az öt gólig jutó Madrid.

Sneijder még Beckhamet is lepipálta


Az első gólt - a fölöslegesen kifutó Viera kapust megelőző - Raúl lőtte még az első félidőben, majd a második félidő elején Wesley Sneijder és Ruud van Nistelrooy gyors gólja eldöntötte a találkozót. A Beckham számát (23) megörökölt Sneijder olyan szabadrúgás-gólt lőtt, amelyet angol elődje is megirigyelne: a labda a kapufáról pattant a hálóba. Az Ajaxtól vett holland aztán lőtt még egyet, éppen úgy tökéletes rúgótechnikáját csillogtatta, ahogy Guti is, az ötödik találatnál.

Touré labdája nem jutott a gólvonal mögé

A Barcelona a találkozó egyes szakaszaiban kifejezetten látványosan futballozva verte meg az Athletic Bilbaót - a madridi sportnapilap, a Marca ugyanakkor nem felejti el megemlíteni, hogy Ronaldinho második gólja jogtalan tizenegyesből született, s hogy Yaya Touré "góljánál" a labda nem is jutott át a gólvonalon.

A Barca Ronaldinho Pazar szabadrúgás-góljával szerzett vezetést, Thierry Henry harcolta ki a vitatott büntetőt, majd az elefántcsontparti középpályás a felső kapufáról a gólvonalra lepattanó lövése után kapta ajándékba Rijkaard csapata a harmadikat. Nulla-kettőnél a fiatal Susaeta szépített. Mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, a katalánoknál bemutatkozott a bajnokságban is a nagy tehetség, a 18 éves, mexikói Giovani dos Santos.

Szenvedett az Atlético

A Valencia kiheverte a Villarreal elleni vereséget, s idegenben 2-1-re legyőzte az újonc Almeriát. A csapat góljait Morientes és Moretti szerezte.

A Betis az első félidőben kétgólos hátrányba került az Espanyol ellen (mindkét találatot Luis García szerezte), de az utolsó tíz percben két perc alatt kiegyenlített Fernando és a brazil Rafael Sobis révén.

Meglepetésre az Atlético Madrid hazai pályán is csak nehezen szerzett egy pontot a Mallorca ellen. Güiza vezető gólját az argentin-spanyol balhátvéd, Pernía egyenlítette ki, a 78. percben.

Primera División, 2. forduló
Levante-Murcia 0-0
Zaragoza-Racing 1-1
Almeria-Valencia 1-2
Barcelona-Athletic Bilbao 3-1
Getafe-Recreativo 1-1
Betis-Espanyol 2-2
Valladolid-Deportivo 2-2
Atlético Madrid-Mallorca 1-1
Villarreal-Real Madrid 0-5
Az Osasuna-Sevilla mérkőzést hétfőről elhalasztottákJó hétvégéjük volt a magyar játékosoknak a német Bundesligában: mindhárman végigjátszották a maguk mérkőzését, s mindhárman nyertek.

Hajnal másodszor nyert meccset

A trióból Hajnal Tamás teljesítménye kívánkozik az élre: a Kicker szerint az ő gólja volt a legszebb a vasárnapi mérkőzéseken. Ezzel győzte le az újonc a bajnokot - a KSC kétszer nyert eddig a 2007-2008-as idényben, s mind a kétszer a magyar válogatott középpályás volt a legjobbja, illetve gólszerzője. Hajnal a 4. forduló után három gólnál tart, s a Bayern München két világsztárjával, Miroslav Kloséval és Luca Tonival, valamint a bielefeldi Wichniarekkel holtversenyben harmadik a góllövőlistán Bechmann és Ishiaku mögött.

Győzött Dárdai és Huszti csapata is

Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC 2-1-re nyert (Okoronkwo a 88. percben lőtt góljának köszönhetően) a Wolfsburg ellen. Huszti Szabolcs együttese, a Hannover 3-2-re legyőzte az eddig meglepően jól szereplő, a Bayern mögött a tabella második helyén álló Bochumot. Mindhárom magyar csapata a középmezőnyben áll, a Hertha a 9., a KSC a 11., a Hannover a 12. helyen.

Először veszített pontokat a Bayern

A forduló legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján a Bayern először veszített pontokat az idényben. Hamburgban a bajorok Miroslav Klose révén ugyan vezetést szereztek, de a 87. percben az utolsó negyedórára beállt, egyiptomi Zidan kiegyenlített.

Bundesliga, 4. forduló
Schalke-Leverkusen 1-1
Werder Bremen-Frankfurt 2-1
Hertha BSC-Wolfsburg 2-1
Hannover-Bochum 3-2
Cottbus-Nürnberg 1-1
Rostock-Dortmund 0-1
Duisburg-Bielefeld 3-0
Hamburg-Bayern M. 1-1
Karlsruhe-Stuttgart 1-0

4

Tizennyolc bajnoki mérkőzés után ismét kikapott a Chelsea Angliában, mégpedig mumusától, az Aston Villától. Amióta Roman Abramovics átvette a hatalmat a Stanford Bridge-en, a Kékek - hiába lettek közben kétszer bajnokok - nem tudnak nyerni a Villa Parkban.

Nem váltak be a brazilok a védelemben

Mourinho szerint csapata nem érdemelt vereséget, azt mondta egyéni hibákból kapták a gólokat. A mondat első részével nem, a másodikkal egyet lehet érteni. A Kékek ezúttal egy csatárral (Drogba), de a védelemben két brazillal (Belletti, Alex) játszottak, a meccs góljait az újonc Knight (47. perc), valamint Agbonlahor (88.) szerezte.

Tíz emberrel is tartotta előnyét az Arsenal

Az Arsenal, noha Senderos kiállítása miatt tíz emberrel játszott közel egy félidőn át, 3-1-re legyőzte a Portsmouth-t. A vendégek becsületgólját, már 0-3-nál, az "Ágyúsok" egykori játékosa, Nwankwo Kanu szerezte, az Arsenalból Adebayor, Fabregas és Rosicky lőtte.

Saha gólja döntött az Old Traffordon

Ha nehezen is, de ismét nyert a Manchester United. A Sunderland ellen Nani és Anderson előtt Tevez játszott, a három nyári szerzemény alkotta a támadó formációt - de végül egy negyedik csatár, a francia Louis Saha döntötte el a meccset. A csereként beállt világbajnoki ezüstérmes a 72. percben a hálóba fejelte a Nani szöglete után érkező labdát. A Sunderland menedzsere, Roy Keane nem tudott csodát tenni csapatával az Old Traffordon, egykori nagy sikerei színhelyén.

Először vezet Benítez Liverpoolja

Egymást követő második meccsét is elveszítette a három győzelemmel rajtolt Manchester City. A Blackburn gólját Benni McCarthy szerezte. A Liverpool 6-1-re verte meg a Derby Countyt, s ezzel, amióta Rafa Benítez a csapat menedzsere, először vezeti a Premier League táblázatát. (A Liverpool és az Arsenal egyatánt 10 pontot gyűjtve vezet, mindkét csapat csak 4 mérkőzést játszott. Ugyancsak 10 pontos, de öt meccsen van túl a Chelsea és az Everton.)

Két spanyol, Xabi Alonso és Fernando Torres egyaránt két-két gólt szerzett, megszerezte első gólját az angol élvonalban Ryan Babel is, míg a hatodik gól a meglepően gyorsan beilleszkedő Voronin nevéhez fűződött.

Premier League, 5. forduló
Bolton-Everton 1-2
Fulham-Tottenham 3-3
Liverpool-Derby 6-0
Middlesbrough-Birmingham 2-0
Newcastle-Wigan 1-0
Reading-West Ham 0-3
Manchester United-Sunderland 1-0
Arsenal-Portsmouth 3-1
Blackburn-Manchester City 1-0
Aston Villa-Chelsea 2-0

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×