Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
323.19
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Alonso nem szól Hamiltonhoz - hungaroringi képgalériákkal

Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon aratott sikere után arra panaszkodott, hogy csapattársa, a címvédő spanyol Fernando Alonso szombat óta nem beszél vele.

A fiatal versenyző elismerte, hogy hibát követett el az időmérő edzés során, amikor a harmadik szakaszban nem engedte el időben Alonsót, de mint mondta, már megbeszélte a történteket Ron Dennis csapatfőnökkel, és hibájáért elnézést kért.

Hamilton megjegyezte: a csapat döntéshozóinak kérése ellenére azért nem hagyta elmenni maga mellett a spanyolt, mert Kimi Raikkönen is ott volt, és őt mindenképpen maga mögött akarta tartani, később pedig Alonso kicsit lemaradt tőle.

A csapatot végül azért marasztalta el versenybizottság, mert a gyakorlás utolsó perceiben - amikor Alonso már Hamilton előtt haladt - a spanyol pilóta feltartotta csapattársát a boxban, így utóbbinak nem volt lehetősége még egy gyors kört menni.

A csapat nem szerezhetett pontot a versenyen, Alonsót pedig a hatodik helyre sorolták vissza a rajtnál.

"Nem gondolom, hogy bármelyik pilóta is feddhetetlen lenne ebben az ügyben" - jegyezte meg Ron Dennis.

Hamilton közölte, bocsánatot kért az érintettektől, a csapatfőnöktől leckét kapott, de Alonso egyszerűen nem beszél vele.

<

Hallani se? (fotó: www.inforadio.hu - Farkas Dávid) (képgaléria)

"Nehéz volt ma a versenyzésre koncentrálni. Nem tudtam, hogy a csapat engem utál, vagy csak azt a helyzetet. Ezzel együtt igyekeztem mosolyogni, biztatni a csapattagokat, hogy szedjük össze magunkat. Egyetlen ember volt, aki nem válaszolt..." - fogalmazott.

A spanyol pilóta ugyanakkor megjegyezte, pályafutása során eddig még soha sem fordult elő vele, hogy egy csapattársa "ártson" neki.

Alonso egy kérdésre válaszolva azt mondta: "nem tudja", hogy kitölti-e három évre szóló szerződését a wokingi istállóval.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×