Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.15
bux:
148789.8
2026. november 4. szerda Károly

Max Mosley fellebbez a Forma-1-es kémügyben

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke fellebbezést nyújt be a szervezet illetékes testületéhez annak nyomán, hogy a Forma-1-es kémügyben, azaz a Ferrari titkos anyagainak jogtalan birtoklása miatt első fokon nem született elmarasztaló ítélet a McLaren-Mercedes istállóval szemben.

"Tekintetbe véve, hogy mennyire fontos a közvélemény megnyugtatása, a dossziét a szövetség fellebbviteli testülete elé viszem azzal, hogy az illetékesek hallgassák meg ismét a Ferrari és a McLaren-Mercedes képviselőit, valamint a világbajnoki sorozat bármely más képviselőjét, aki ezt igényli. Így kiderül, hogy az első döntés helyén való volt-e, s ha nem, annál egy igazságosabb határozat születhet" - indokolta lépését Mosley.

Az FIA 26 tagú illetékes testülete a múlt csütörtökön, párizsi, ötórás meghallgatás után úgy ítélte meg, hogy nem nyert bizonyítást, miszerint a brit csapat felhasználta az olaszok hozzájuk került 780 oldalas dokumentumának adatait, s így jogosulatlan előnyhöz jutott. Ugyanakkor az FIA jelezte, ha a jövőben bármilyen csalásra fény derül, komoly szankció vár a csapatra, akár ki is zárhatják a világbajnokságból.

Az anyagot - a gyanú szerint - Nigel Stepney, a Ferrari volt technikai igazgatója adta át az azóta menesztett Mike Coughlannek, a wokingiak vezető mérnökének. A párost egy másolószalon munkatársa buktatta le, jelezve, hogy Coughlan felesége Ferrari autókra vonatkozó iratokat másolt le.

A McLaren a botrány kirobbanását követően közölte, hogy a vezető mérnökön kívül más nem tudott a dokumentumokról és kész az összes ezzel kapcsolatos anyagát a FIA, valamint a Ferrari rendelkezésére bocsátani, sőt a szövetség a versenyautóikat is részletesen átvizsgálhatja. Az angol csapat állítását ugyanakkor cáfolják azok a már kihallgatott tanúk, akik szerint Jonathan Neal, a McLaren menedzsere is tudott a titkos dokumentumról.

A FIA elsősorban a Nemzetközi Sport Kódex 151-es cikkelyére hivatkozva indított vizsgálatot a wokingi csapat ellen. A vonatkozó szakasz a motorsporton belüli tisztességtelen információszerzést, illetve általánosságban a verseny érdekeivel ellentétes cselekedeteket tiltja, márpedig a McLaren birtokába jutott anyag mindenre kiterjedő információkat tartalmazott az olasz csapat idei autójáról.

Luigi Macaluso, az Olasz Automobil Szövetség elnöke hétfőn kérte Max Mosleyt, hogy vigye a fellebbviteli testület elé az ügyet.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×