Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.29
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Negyven éve árnyékolja be a doppinggyanú a Tourt

A Tour de France talán már soha nem lesz az, ami volt. Nem csak körüllengi, szinte elfedi a gyanú: a versenyzők többsége doppingszereket használ. Egyre több a bűnös múltra visszautaló beismerő nyilatkozat, miközben az éppen most folyó versenynek nincs is igazi címvédője, hiszen a tavaly győztesnek kihirdetett, amerikai Landist a szervezők a doppingvádak miatt nem tekintik bajnoknak. A dopping árnyéka szinte a kezdetek óta belengi a versenyt - pénteken lesz negyven éve, hogy az első áldozat elhunyt.

A kezdetekben messze nem volt még olyan fejlett az orvos-, vagy ha úgy tetszik, a sportorvos-tudomány, mint a modern időkben. A versenyzők alkoholt, vagy étert használtak - elsősorban fájdalmaik csökkentésére.

A teljesítményfokozó szerek csak jóval később, valamikor az ötvenes-hatvanas évek fordulóján jelentek meg - a brit Tom Simpson már ezeknek lett az áldozata 1967. július 13-án. Az amphetamin-használat okozta haláleset mérföldkő a Tour történetében: a következő évben vezeték be a doppingvizsgálatokat.

Sejtették, de nem tudták bizonyítani

Ám vizsgálatok ide, vagy oda, a betyárok előrébb jártak, mint a pandúrok. Bő harminc éven keresztül a világ csodálta a kerekesek emberfeletti teljesítményét, s ha sokan sejtették is, bizonyítani nem tudták - a versenyzők egy része tiltott teljesítményfokozókkal élt.

Ma már, persze, amikor jól tudjuk, hogy a hetvenes évek végén, s a nyolcvanas évek elején a két alapsportágat, az úszást és az atlétikát is mélyen megérintette a dopping, naivság lenne azt gondolni, hogy a kerékpársport szűz terület maradt.

A látszat egy ideig megmaradt

Mindenesetre az 1998-as versenyig a látszat megmaradt. Abban az esztendőben a francia vámosok letartóztatták a Festina csapatának egyik gyúróját, Willy Voetot, tiltott szerek birtoklása miatt.

Növekedést segítő hormonkészítményeket, tesztoszteront, amphetamin-származékokat találtak nála. Később a rendőrségi vizsgálat tiltott anyagokat talált egy másik csapat, a TVM szállásán is. Kitört a botrány, a versenyzők ülősztrájkba kezdtek a 17. szakaszon - s végül csak hosszas alkudozás után folytatták a versenyt.A következő években megszaporodtak az ellenőrzések, de a nagyhalak még alig-alig akadtak horogra. Pedig ma már az egymást követő beismerő vallomásokból tudjuk, hogy nagyüzemi doppingolás folyt.

Néhány hete az 1996-os győztes, a dán Bjarne Riis ismerte be, hogy 1993 és 1998 között folyamatosan doppingszereket, köztük EPO-t használt - az utolsó két évben mint a Telekom csapat tagja.

Vallomás vallomás után

Beismerése csak követte néhány egykori csapattársa, Erik Zabel és Brian Holm vallomását. Riis versenyzőként egyetlen ellenőrzésen sem akadt fel - igaz, a vizsgálatok akkor még nem terjedtek ki a vérdoppingra. (A teljes mezőny vizsgálata a verseny alatt körülbelül 600 ezer euróba, nagyságrendileg 150 millió forintba kerülne.)

Ma már egymást követik a vádaskodások, s a beismerések. A modernkori Tour kétségtelenül legnagyobb alakját, Lance Armstrongot is megvádolták - de soha nem tudták a vétkességét bebizonyítani.

Tetőzik a doppingcsata


2004 óta tetőzik a doppingcsata a Touron. Az év januárjában Philippe Gaumont, a Cofidis csapat kerekese vallotta be bűnösségét. Fél évvel később a francia rendőrség lekapcsolta a Cofidis egy másik nagyágyúját, David Millart. Utána a Kelme csapatától elbocsátott, spanyol Jesus Manzano tálalt ki a madridi AS napilapban arról, hogyan kellett doppingolnia, s hogyan tanították meg társai arra, miként kell kicselezni az ellenőrzést.

2006-ban, azaz tavaly botránnyal kezdődött a verseny: tizenhét versenyzőt, köztük a legnagyobb sztárok közé tartozó, a győzelemre is esélyes Jan Ulrichot és Ivan Bassót a rajt előtti este tiltották el az indulástól. Távollétükben - meglepetésre - Floyd Landis nyerte meg a versenyt, akiről aztán kiderült, hogy doppingolt.

Itt tartunk most. Illetve még előrébb, hiszen már tartott a verseny, amikor az ügyészség megint vizsgálatot folytatott az egyébként 2008 októberéig eltiltott Ivan Basso ügyében, büntetőügyben kihallgatva a Giro d'Italia 2006-os győztesét. A verseny most csendesebb - azt hiszem, a rendezőknek sem érdekük egy újabb botrány. De azért ne legyenek illúzióink...

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×