Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A Milan több mint 10 milliárd forintot keresett a BL-ben

Az UEFA közlése szerint a győztes AC Milan kereste a legtöbb pénzt a 2006-2007-es Bajnokok Ligája-sorozatban. A piros-feketék konyhájára a "központi költségvetésből" közel 40 millió eurót, azaz tízmilliárd forintot hozott a nagy menetelés.

A Milan pontosan 39,59 millió euróval gazdagodott - sőt, minden bevételt tekintve még ennél is többel, hiszen a közvetlenül a klubokhoz jutó jegybevételek nem is szerepelnek ezen a listán.

A Milan mögött a második legnagyobb összeget a Chelsea kapja (34,66 euró), függetlenül attól, hogy "csak" az elődöntőig jutott. Harmadik a második: a lista harmadik helyezettje a döntő vesztese, a Liverpool FC (32,22 euró).

Az európai szövetség azt is közzétette, hogy a második számú sorozatot, az UEFA-kupát megnyert Sevilla 6,25 millió eurót kapott.

A két győztes (emlékeztetőül: Milan 39,59) közötti különbség jól jelzi a két sorozat javadalmazása közötti differenciát.  Az UEFA-kupa-döntős Espanyol 5,31 millió eurót kap

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Brüsszel olyan csapdát állított Kínának, amelyből csak befelé van kiút

Brüsszel olyan csapdát állított Kínának, amelyből csak befelé van kiút

Drágábbá válhat az olcsó, gyakran kétes minőségű termékek rendelése a Temuról és a Sheinről, miután az Európai Unió néhány hónap leforgása alatt három olyan szabályozási változást vezet be, amelyek alapjaiban írhatják át a két platform európai üzleti modelljét. A frissen életbe lépett új vámterhek, az ősszel kötelezővé váló termékazonosítók és a szigorodó fogyasztóvédelmi felelősség együttesen egyre kevésbé teszik vonzóvá a közvetlen kínai kiscsomagos értékesítést. Mindez nem feltétlenül szorítja ki a kínai online kereskedőket Európából, de jelentősen leszűkíti, hogy milyen profitábilis modellre állhatnak át az egyre szigorodó környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×