Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Erdei: Balzsay világbajnok lesz

Balzsay Károly világbajnok lesz a hamburgi Universummal - jelentette ki klubtársáról az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka.

Erdei Zsolt elmondta: szokott tanácsokat adni Balzsaynak, aki ugyanakkor szintén nem hallgatja el véleményét befutott honfitársa elől.

A WBO félnehézsúlyú világbajnoka megjegyezte, hogy jó edzői kvalitásai vannak, ezt pedig pályafutása befejezése után bizonyítani is akar. Hogy mikor vonul vissza, arra nem adott egyértelmű választ, de annyit hangsúlyozott, hogy nem akar a 44 évesen is sikeres nehézsúlyú sztár, Evander Holyfield nyomdokaiba lépni.

"Én 44 évesen már biztosan nem bokszolok majd, és ha egyszer visszavonulok, nem térek vissza. Vannak olyanok, akik képesek erre, de nem ez a jellemző. Józan fejjel az ember 36-37 évesen lép utoljára szorítóba, de van, aki már hamarabb befejezi" - mondta az InfoRádióban Erdei Zsolt.


Következő mérkőzése novemberben lehet, de azt még nem tudni, hogy kivel küzd meg. A 33 éves ökölvívó abban bízik, hogy a júniusi budapesti gála sikere után az Universum a következő években is szívesen visszatér Magyarországra.

Címlapról ajánljuk

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×