Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Nem áll szóba az MLSZ a Nemzeti Sporttal

A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése úgy döntött, hogy tekintettel az elmúlt napokban történtekre, felfüggeszti minden kapcsolatát, kommunikációs együttműködését a Nemzeti Sport című napilappal.

Az MLSZ azért kényszerül erre a szokatlan lépésre, mert megbízható forrásból tudomására jutott, hogy a lap a Kentaro-ügyben publikált írásaiban tudatosan ferdítette el a tényeket (elsősorban a FIFA-UEFA-zárolás összegszerűségét illetően, amely nem - mint az újság többször is állította - 1089 milliárd, hanem 310 millió forintot érint), önmagának is ellentmondva, a több forrásból közölt tények dacára megkérdőjelezte a Sport5-val kötött, az MLSZ-re nézve megnyugtató garanciát jelentő szerződés létezését, ráadásul emellett a publicisztikájában minden alapot nélkülöző, személyeskedő kitételeket is megjelentetett - áll a közleményben.

Az MLSZ elnöke döntéséről azonnal hatállyal tájékoztatta valamennyi munkatársát (köztük természetesen a válogatott csapatok vezetőit, akik ugyanezt megteszik majd adott esetben az érintett játékosokkal is), utasítva őket a korábban magától értetődően természetes információszolgáltatás megtagadására az NS felé. (Mivel az MLSZ elnökségének tagjai áldozatkész tevékenységüket társadalmi munkában végző szuverén személyiségek, ugyanez rájuk nem vonatkozhat, nekik józan belátásukra van bízva, hogy miként reagálnak az esetleges megkeresésekre.)

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×