Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.53
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Órákon belül klasszis védőt igazol a Real Madrid

Az olasz és a spanyol sajtó értesülése szerint órák kérdése, és a Real Madrid és az AS Roma megállapodásra jut a román középhátvéd, Cristian Chivu átigazolása ügyében.

A román védőjátékos az elmúlt hetekben az átigazolási piac egyik legkeresettebb portékája volt, az Inter, a Barcelona és a Real Madrid is tárgyalt az ügynökével.

Az AS Roma hajlandó lemondani róla, de a spanyolok jelentkezése után nyilvánvalóvá vált, hogy szívesebben adná el külföldre, mint hogy a hazai riválist erősítse.

A Barcelona is sokáig versenyben volt, még azt követően is, hogy a katalán klub nagyon sok pénzt elköltött Henry, Abidal és Yaya Touré szerződtetésére, miközben a bevételi oldalon szinte semmi nem szerepel egyelőre.

A legjobb ajánlatot azonban a Real Madrid tette - sőt Predrag Mijatovics, a Madrid sportigazgatója már Rómában van, hogy tárgyaljon a resitai születésű hátvéd ügyeit intéző ügynökkel, Ernesto Bronzettivel.

A Madrid 16 millió eurót hajlandó fizetni az AS Romának, és öt évre összesen 25 millió eurót a román játékosnak. Ez az összeg magasabb, mint amennyit bárki is keres az olasz futballban.

Nem csoda, hogy a Roma sportigazgatója, Daniele Prade lelkesedett: "Ha az ajánlat hivatalossá válik, mi örömmel rábólintunk."

A Madrid egyébként szeretné a pénz egy részét kiváltani Cicinho átengedésével. A brazil védőt fél évvel ezelőtt szívesen leigazolta volna a sárga-bordó klub, de akkor sérülése közbeszólt.

A Madrid ajánlotta az olaszoknak Júlio Baptistát és Antonio Cassanót is - ám egyikükre sincs szüksége a Romának. Cassano, mint emlékezetes, az Örök Városból szerződött a madridhoz, nem éppen békében elválva a "Farkasoktól".

Cristian Chivu érkezése után elképzelhető, hogy a Madrid hajlandó lemondani Fabio Cannavaróról. A tavaly decemberben a világ legjobbjának választott védőt a Juventus nagyon szívesen visszavenné.

Ismerje meg Ön is a román védő játékát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×