Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.31
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Százezrek ünnepelték a Madridot a Cibelesen - videók

Hétfő volt már, amikor az előre feldíszített, nyitott tetejű, emeletes turistabusz - ebben az esetben a világ legirigyeltebb különjárata, a Real Madrid-busz - a Bernabéu Stadiontól lépésben megtette a Paseo de la Castellanán az utat, a Plaza de Colónon keresztül a Cibelesig.

A Cibeles hagyományosan az ünneplések színtere a spanyol fővárosban - a Madrid hívei 2003 óta vártak arra, hogy újra okuk legyen a téren éjszakázni.

Begördült a busz, amelynek "emeletén" David Beckham lógatta előre a jobb, Fabio Cannavaro a bal lábát, Robinhón helyes kis bohócsapka jelezte, ez immár az önfeledt ünneplés ideje.

A Real Madrid megszenvedett a bajnoki címért, azért, hogy a játékosok, s a százezernél jóval több szurkoló a Cibelesen az építészeti remekműveknek számító házakra vetítve láthassák: 30 Ligas.

Igen, megcsinálták!

Hogy Raúl - a madridisták szerint immár hagyományosan - egy emelődaru segítségével felmászhasson a tér névadója, a földanyát szimbolizáló görög istennő mögé, s ráköthesse a spanyol, majd a Real Madrid-lobogót, megcsókolja az istennő fejét, hogy aztán integessen az akkor még békés tömegnek: Megcsináltuk.

S tényleg megcsinálták! Egy olyan esztendő végén, amelyen sokszor nagyon messze álltak a bajnoki címtől, s amelyen rengeteg belső probléma tette még nehezebbé a játékosok dolgát.

Az utolsó mérkőzés is beleillett a sorba: a Mallorca helyzetekkel indított, majd gólt is szerzett, aztán Ruud van Nistelrooy kénytelen volt lekéredzkedni a pályáról.

A holland pedig szenzációs formában futballozott tavasszal, március 4-től kezdve mindössze három mérkőzésén nem szerzett gólt - ez lett a negyedik, s ezzel be kellett érnie az ezüstcipővel, az európai mesterlövészek versenyében nem tudta utolérni Francesco Tottit.

Beckham sérülten játszott

A Madrid híveit ez zavarta azokban a percekben legkevésbé. Arra gondoltak: ki fog gólt lőni? Azt megelőzően Van Nistelrooy 13 fordulóan 15 gólt szerzett... A legtöbben Beckhamben bíztak.

A búcsúzó angol az utolsó két mérkőzésen sérülten játszott. Olyan fájdalmakkal, amilyenekkel nem nagyon szoktak futballozni. Õ azonban bajnoki címmel akart búcsúzni Madridtól. A bokája ellenben csak bő egy órán keresztül bírta - óriási ováció kíséretében bár, de le kellett mennie a pályáról.

Talán csak a Reyes-család gondolta akkor, hogy ez volt a mérkőzés kulcspillanata. Az Arsenaltól kölcsönben lévő José Antonio Reyes viszonya nem volt felhőtlen Capellóval - az idényben mindössze két mérkőzést játszhatott végig.

Csak két gól

Beckham jelentős tavaszi formajavulása egy játékosnak jött rosszul Madridban - Reyesnek. 2007-ben az utolsó játéknapig mindössze két gólt szerzett, egyet, még januárban a Mallorca (!) ellen 1-0-ra megnyert meccsen, majd májusban az Espanyol ellen, 2-3-nál, a Bernabéuban. Fontos gólok voltak.

A mostaniak meg a fontosabbnál fontosabbak.

Előbb kiegyenlített, majd - Diarra fejes gólja után - bebiztosította a Madridnak a bajnoki címet. Apropó, Diarra: tulajdonképpen nem is játszhatott volna.


Ám Sepp Blatter, a FIFA elnöke, saját szervezete szabályait felrúgva, bevallottan a Madridnak kedvezve, kötelezte az afrikai ország szövetségét, mondjon le játékosáról a Sierra Leone elleni, Afrikai Nemzetek Kupája-mérkőzésen a bajnoki "döntő" miatt.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×