Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
311.21
bux:
0
2026. április 29. szerda Péter

A Sevilla tizenegyes-párbajban védte meg elsőségét az UEFA-kupában

Tizenegyes-párbajban a Sevilla nyerte meg az UEFA-kupa 2007-es döntőjét. Az Espanyol kétszer egyenlített, másodszor emberhátrányban, de nem bírta el a szétlövés idegfeszültségét. A nap hőse, a mezőny legjobbja, Andres Palop, a Sevilla három tizenegyest is kivédő kapusa lett.

Mindkét edző a kispadon hagyta uruguayi gólzsákját, Pandiani és Chevanton sem kezdett. A találkozó elején a Sevilla játszott aktívabban, sőt, a 18. percben Adriano Correia megszerezte a vezetést.

Kapusa, Palop kidobása után átvette a labdát a felezővonalnál, majd miután elvitte Daniel García mellett, a tizenhatoson belülre érve okosan elcsavarta a Gorka, az Espanyol hálóőre mellett.

Bár a következő tíz percben is a Sevilla tűnt veszélyesebbnek, a 28. percben kiegyenlített a katalán együttes. Riera a balszélső helyéről befelé húzott, majd jobbal kapura lőtt. Labdája megpattant a bevetődő Daniel Alves lábán, így Palopot becsapva a kapuba juthatott.

A félidő hátralévő részében feljavultak a kék-fehérek, több távoli lövéssel is veszélyeztettek, eredmény nélkül. Pedig a szakadó esőben, a csúszós füvön nem tűnt rossz ötletnek a sok távoli lövés.

A második játékrész első fele az Espanyolé volt. Ernesto Valverde csapata mezőnyfölényben játszott, kísérletei veszélyesebbek voltak, mint a címvédőé. Az első félidőben gólt is szerző Riera járt ismét a legközelebb a gólhoz: ezúttal ballal próbálkozott, nagyszerű lövését palop a levegőben úszva a felső lécre tolta.

A 68. percben Busacca játékvezető kiállította a korábban már sárga lappal figyelmeztetett, a nem sokkal korábban csereként beállt Kerzsakovot hátulról buktató Moisés Hurtadót. Attól kezdve a katalánok már csak nagyritkán támadtak, pedig beszállt még a sorozat gólkirálya, Walter Pandiani is közéjük.

A továbbra is szakadó esőben a Sevilla egymás után vezette támadásait, elsősorban az Adriano Correiát váltó Renato révén. Jesus Navast "gyanúsan" szerelték az Espanyol védői a tizenhatosukon belül.

Újabb gólt azonban nem tudott elérni Juande Ramos csapata, a 90 (pontosabban 94) perc után döntetlenre álló felek hosszabbításra kényszerültek.

A hosszabbítás első fele a Sevilla fölényével telt, a címvédő játékosai azonban sokáig nem koncentráltak eléggé. A 105. percben ellenben, Jesus Navas beadása után, Kanouté közelről a hálóba pöckölte a labdát.

A hosszabbítás második fele egyetlen percet kivéve a helyzetek sokaságát kialakító Sevilla együtteséé volt, ám abban a 60 másodpercben a brazil Jonatas, remek távoli lövéssel, kiegyenlített.

Döntöttek a tizenegyesek. Éppen úgy, mint 1988-ban, amikor Valverde és az Espanyol története első UEFA-kupa-döntőjét játszotta.

Frédéric Kanouté (Sevilla) kezdte a sort, ha nem is magabiztosan, de a bal sarokba lőtt. Az Espanyolból Luis Garcia folytatta, a jobb sarokra célzott labdáját Palop kivédte.

Dragutinovics lövése után már 2-0-ra vezetett a Sevilla, a szerb védő a jobb sarkot választotta. Válaszként Walter Pandiani a bal felsőbe vágta a labdát.

A brazil Daniel Alves, az előző UEFA-kupa-sorozat legjobbja ellenben hibázott: a kapu fölé küldte a labdát. Honfitársa, Jonatas, ahogy a mérkőzésen, a szétlövésben is 2-2-re alakíthatta volna az eredményt. Lövését azonban Palop kivédte.

A negyedik párban Puerta lőtt, a jobb sarokba, 3-1 a Sevillának. Torrejónra óriási felelősség nehezedett, hibája esetén az Espanyol elveszítette a döntőt. A lövést a szenzációs formában védő Palop kivédte - a Sevilla, 1986 óta első csapatként, megvédte UEFA-kupa-elsőségét.

A Sevilla továbbra is reménykedhet: triplázhat ebben a szezonban, versenyben van még a bajnoki címért, s a Getafe ellen játszhat a Király-kupa, azaz a spanyol országos kupa döntőjében.

UEFA-kupa, döntő
Sevilla-Espanyol 2-2 (1-1, 1-1, 2-1)
tizenegyesekkel 3-1

Címlapról ajánljuk
Van némi bizonytalanság abban, hogy mit érnek el a Tisza konkrét adómódosítási tervei

Van némi bizonytalanság abban, hogy mit érnek el a Tisza konkrét adómódosítási tervei

Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora hatást gyakorolhatnak a gazdaságra és a költségvetésre a leendő Tisza-kormány adócsökkentési tervei – vélekedett az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.

Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4

Kilenc gólt hozott a párizsi Parc des Princes-ben a PSG és a Bayern mérkőzése, a 2026-os BL-tavasz első elődöntője. A címvédő egygólos előnyt szerzett. A párizsi csapatban a georgiai Hvicsa Kvarachelia és a francia aranylabdás, Ousmane Dembele is duplázott. A visszavágót jövő szerdán rendezik Münchenben, a másik ágon pedig az angol Arsenal és a spanyol Atlético Madrid találkozik egymással. A fináléra május 30-án Budapesten a Puskás Arénában kerül sor.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Választás 2026: majdnem teljes a Tisza-kormány, átalakulás zajlik a Fideszben

Választás 2026: majdnem teljes a Tisza-kormány, átalakulás zajlik a Fideszben

Utolsó szakaszába lépett a Tisza Párt kormányalakítási folyamata, hiszen Magyar Péter tegnapi bejelentéseivel már csak két miniszter kiléte ismeretlen. A kormányalakítási tárgyalásokkal párhuzamosan jelentős átalakulás zajlik a Fidesz-KDNP-ben: a keddi választmányi ülésen Orbán Viktor benyújtotta lemondását a pártelnöki pozícióról, de azt nem fogadták el. Sokasodnak a közéleti botrányok is, zsarolásról beszélt Király Júlia, egykori MNB-alelnök, valamint már több kormányhoz közeli vállalattal szemben indultak eljárások. Az elmúlt napokban külpolitikai frontról is érkeztek hírek, Magyar Péter találkozott a külhoni magyarság több képviselőjével is, júniusra pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel kezdeményezett találkozót a külkapcsolatok rendezése és az ukrajnai magyarság helyzetének javítása céljából.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×