Infostart.hu
eur:
354.47
usd:
309.94
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Talmácsi: "Nekem 17-szer kell megfeszülnöm"

Évente 17-szer kell megfeszülnöm a sikerért - mondta az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában Talmácsi Gábor, aki négy futam után a második helyen áll a 125 köbcentiméteresek versenyében a gyorsasági motoros világbajnokságon. Az egyik legismertebb magyar sportoló elárulja, hogy fogyaszt-e alkoholt, van-e már ajánlata a következő évre, és hogy mennyire viselte meg öccse, Gergő súlyos balesete.

Nemrég még vezette a világbajnokságot, most a második a szoros pontversenyben. Hány riválissal számol a végső győzelemért?

Pasini gyengélkedése után már csak kettővel. A most is élen álló Pesekkel és csapattársammal, Faubellel. Ha tartjuk a formánkat, akkor hármunk közül kerül ki a befutó.

A katari második helye és a Spanyol Nagydíjon aratott győzelme után Törökországban az ötödik, Kínában pedig a negyedik lett. Mi az oka a visszaesésnek?

Én nem nevezném ezt visszaesésnek, hiszen mindkét futamon közel voltam az elsőhöz, és csak apróságok választottak el a győzelemtől. Az előzések közül nem mindegyik sikerült, és a technikával is akadtak gondjaim. Ezzel együtt egyik versenyt sem éltem meg kudarcként, értékes pontokat gyűjtöttem Isztambulban és Sanghajban is.

Az említett műszaki problémák mennyire aggasztják?

Nem különösebben. A két futamon eltérő problémám volt a motorral. Szerencsére mindkettő apróság, így bízom benne, hogy sikerül ezeket megoldani.

Eddig szinte mindegyik verseny igen szoros volt. Erre számítsunk a szezon hátralévő részében is?

Ez a pályák sajátosságaitól és a versenyzők formájától is függ. Lesznek szorosabb csaták, de remélem lesznek olyan futamok is, ahol sima rajt-célgyőzelmet arathatok.

Korábban azt mondta, hogy a jerezi pálya nem tartozik a kedvencei közé. Ehhez képest éppen ott tudott nyerni.

Sokan kikényszerítik belőlem, hogy véleményezzem a pályákat. Most már ott tartok, hogy inkább nem jellemzem őket. A 2006-os és az idei jerezi verseny között nagy volt a különbség. A pályák, a motorok és a beállítások is változnak, így mindig alkalmazkodni kell. Idén eddig a várakozásaimhoz képest minden másképp sült el: ahol korábban szerettem versenyezni, ott most nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy vártam, és fordítva.

A csapatvezetők eddig hogyan értékelték a teljesítményét?

Nálunk nincsenek nagyobb megbeszélések. Engem a győzelem megszerzéséért szerződtettek. A vébén második vagyok nem kevés megszerzett ponttal, erre ők is büszkék. A csapatfőnök mindig dicsér, ha az első hatba kerülök, de részletesebben nem véleményez.

Milyen a hangulat a csapatnál?

Az istálló hatalmas. A 125 köbcentiseknél is minden motoros felkészítésével más-más szerelők foglalkoznak. Körülöttem nyolc mérnök dolgozik, velük beszélem meg a legfontosabb dolgokat. A többiekkel ritkábban találkozom, velük nem is olyan a kapcsolat.Mennyi pihenője van két verseny között?

Ez a szereplésektől és az egyéb kötelezettségeimtől függ. Az istállóm bármikor Spanyolországba rendelhet egy bemutatóra vagy egy szponzoroknak szóló rendezvényre. A váratlan felkéréseket kevésbé kedvelem, de csapattagként ez is a munkámhoz tartozik. Most a Francia Nagydíjra remekül ki tudtam pihenni magam, nagyon motiváltan várom a hétvégi versenyt.

Mennyire rohanják le a versenyhelyszíneken?


Ott kevésbé, mert a futamok utáni sajtótájékoztatón mindenkinek tudok válaszolni. Itthon már nehezebb kezelni a sok megkeresést, és a külföldi sajtó is gyakran kérdez.

Ez azért érthető, hiszen a felmérések szerint külföldön ön a legismertebb magyar sportoló, és a hazai szurkolótábora sem kicsi. Pedig a technikai sportok nem is szerepelnek az olimpia programján, nálunk pedig nehéz felülmúlni egy ötkarikás aranyérmet.

Nem lebecsülve az olimpikonokat, nekem 17 futamon kell megfeszülni. Állandóan csúcson kell lenni, de én ezt szeretem. Örülök a sok utazásnak és versenynek, még ha az állandó utazás és felkészülés nem is mindig könnyű.

A fizikai felkészülés mennyi időt vesz el az idejéből?


Ha itthon vagyok, és nem vagyok túlságosan fáradt, akkor minden nap futok vagy kondizom, és néha belefér a programba egy kis motorozás is.

Mennyi ideje jut szórakozásra?

Lényegesen kevesebb. Ha csak egy hétvégém szabad, akkor soha nem kockáztatok. Ez nem azt jelenti, hogy nem megyek le a barátaimmal futni egy kört a pesti éjszakában, de nem éjszakázom sokáig és alkoholt sem iszom, hiszen rontja a reflexeket. Sokszor persze el kell lazulni ahhoz, hogy az ember igazán jó teljesítményt tudjon nyújtani. Évek óta a nyolcadliteresek között szerepel. Jövőre hol láthatjuk?

Ezzel még nem foglalkozom, hiszen a sikeres szereplésre kell koncentrálnom.

A menedzsere mennyire építi már most a 2008-as évet?


Teljes mértékben. Már kaptunk egy 250-es ajánlatot, akár alá is lehetne írni, de nem szeretnénk elhamarkodni, általában szeptemberben döntünk a következő évről.

A versenyzésen belül mit élvez a legjobban?

Ez évről évre változott. Idén a rajt-célgyőzelem motivál.

Bő másfél hónapja testvérének, Gergőnek volt egy komolyabb balesete, meg is kellett műteni. Milyen most az öccse állapota?

Nagyjából felépült, és a hétvégén már Monzában versenyezhetett a Superbike-vébén. Hét hete még tolókocsiban ült, medencecsont-törése volt és mindkét karja el volt törve. Szerencsére nagyon gyorsan felépült. Óriási eredmény ez, mert hasonló esetben négy-öt hónapos kihagyás sem ritka.

Az ön figyelmét mennyire terelte el testvére balesete?


Megviselt a baleset. Ott voltam vele a műtétnél is, amikor elaltatták. A Török Nagydíjon - így utólag végiggondolva - talán befolyásolt is, bár ezt akkor nem éreztem, de az idegállapotom nem volt olyan, mint most.

Ön mennyire tart a súlyosabb balesetektől?

Valamennyire tartok, de soha nem gondolkodom azon, hogy mikor fogok elesni. Minden évben van öt-hat bukás ilyen-olyan okokból, de félni nem félek.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×