Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
325.19
bux:
145557.14
2026. november 2. hétfő Achilles

Massa nyert, Hamilton az első

A Bahreini Nagydíj után a barcelonai Forma-1-es futamot is a brazil Felipe Massa nyerte. A Ferrari versenyzője a McLaren két pilótáját előzte meg, az összetettben viszont még mögöttük maradt.

A rajt után a címvédő spanyol Fernando Alonso erőszakosan megérkezett Massa mellé, de befordulni már nem tudott rendesen, a brazil pedig gondoskodott arról, hogy a hazai kedvenc McLarenjével megkóstolja a homokot.

Alonso visszaesett a negyedik helyre, Raikkönen mögé. A Ferrari finn sztárját eközben az angol Lewis Hamilton megelőzte, és Alonso hibája után így már a második helyen autózott.

Raikkönen néhány kör után műszaki hiba miatt kiállt, Massa ugyanakkor körről körre húzott el riválisaitól.

Hiába volt több benzin Hamilton autójában, a hátránya a második kerékcsere után már megközelítette a 20 másodpercet. Alonso leszakadva csapattársától a lengyel Robert Kubicát (BMW) tartotta maga mögött. (A BMW német versenyzője, Nick Heidfeld ezúttal nem ért célba.)

A sorrend az élbolyban már nem változott: Massa nyert Hamilton, Alonso és Kubica előtt.

Az ötödik helyen a skót David Coulthard (Red Bull), a hatodikon a német Nico Rosberg (Williams), a hetediken a finn Heikki Kovalainen (Renault), a nyolcadikon pedig a japán Takuma Sato (Super Aguri) végzett.

A világbajnoki pontversenyben Hamilton az első, az újonc előnye két pont Alonsóval és három Massával szemben. Raikkönen hátránya kiesése után 8 pont.

A konstruktőröknél a McLaren előnye 9 pont a Ferrarival szemben.

Címlapról ajánljuk
Átrendeződés a hazai luxusingatlan-piacon: mi történt a vevőkkel?

Átrendeződés a hazai luxusingatlan-piacon: mi történt a vevőkkel?

A magyar luxusingatlan-piac sokáig az emelkedő árakról, a szűk kínálatról és az eladói pozíció erősségéről szólt, az elmúlt időszakban azonban fordulat kezdődött. A vevők továbbra is jelen vannak, van tőke a piacon, de egyre tudatosabban keresik a jó belépési pontokat, miközben sok fejlesztő még a korábbi árstruktúrában gondolkodik. A high-end és luxusszegmensben ráadásul különösen nehéz pontos képet kapni a valódi árakról, mert a tranzakciók jelentős része diszkréten, off-market zajlik. A Portfolio Business Podcast új adásában arról beszélgettünk, hol kezdődik ma a luxus Magyarországon, mit keresnek a vevők, és miért válhat kulcskérdéssé az újraárazás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×