Infostart.hu
eur:
365.23
usd:
314.82
bux:
149252.11
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Benítez szerint a Chelsea Mourinho miatt bukott el a bajnokságban

Ahogy közeledik a Liverpool és a Chelsea második összecsapása a 2006-2007-es Bajnokok Ligája elődöntőjében, úgy élesedik a szócsata a két menedzser között is. Korábban José Mourinho volt az aktívabb - immár Rafa Benítez sem marad le mögötte.

A Liverpool menedzsere szerint Mourinho eddig azt állította, a "Vörösök" előnyösebb helyzetben vannak, mivel csak egy sorozatra kell koncentrálniuk, a bajnoki meccsek tétnélküli gálamérkőzésekké fokozódtak le.

"Mourinho azt hangoztatta, hogy neki mindhárom sorozat egyformán fontos, amelyikben még versenyben vannak. Ehhez képest a Bolton elleni mérkőzés elején pihentette négy kulcsjátékosát, Frank Lampardot, Didier Drogbát, Claude Makelelét és Joe Cole-t. Ezért nem nyertek - s ez ahogy a legjobbak pihentetése az ő döntése, úgy az ő hibája volt."

Kitért arra is, hogy nem játszhat majd a Kékeknél Ricardo Carvalho, akit Mourinho hol "csak" a Chelsea legjobb védőjének nevezett az idei szezonról beszélve, hol még előkelőbb titulusokkal látott el. Benítez szerint: "Amikor John Terry hiányzott a védelméből, ő volt a világ legjobbja. Amikor Carvalho sérült meg, rögtön ő a legjobb..."

A spanyol edző azért foglalkozik a saját csapatával is. Szerinte a liverpooliak "tizenketten" lesznek a pályán, számít a csapat szurkolóira is. "Két éve, amikor megnyertük 1-0-ra a második elődöntőt, s bejutottunk az isztambuli döntőbe, Mourinho azt mondta, játékosai felkészültek arra, mi várja őket az Anfield Roadon. Aztán mégis megzavarta őket a szurkolók hangereje."

A "Vörösöknél" felépült Steve Finnan, így Benítez a legjobbnak vélt csapatát küldheti pályára - igaz, ő hajlamos arra, hogy meglepetést okozzon a csapathirdetésnél. Mindazonáltal a legvalószínűbb a Reina - Finnan, Carragher, Agger, Riise - Pennant, Gerrard, Xabi Alonso, Mascherano - Kuyt, Crouch tizenegy pályára küldése.

A Chelsea-ből három kulcsjátékos is hiányzik majd: Ricardo Carvalho, Michael Ballack és Andrij Sevcsenko. Mourinho mérges: szerinte Seva leülhetett volna legalább a kispadra, Ballack pedig a saját szakállára operáltatta meg magát Németországban.

Az angol bulvárlapok szerint a német játékos múlt péntekre csak arra kapott engedélyt, hogy konzultáljon a német orvosokkal (a Bayern híres sebészénél, dr. Müller-Wohlfartnál járt), nem pedig a gyors műtétre, ami a portugál edző szerint nem volt elkerülhetetlen.

Mourinho egyébként csak szombaton tudta meg Ballack operációját - alkalmasint egy újabb bizonyíték arra, hogy a háta mögött is történnek dolgok a csapatnál.

Az edző számára az egyetlen jó hír, hogy Arjen Robben sérülése a vártnál gyorsabban gyógyult, a holland szélső így elutazott a keret többi tagjával Liverpoolba. Aligha lesz azonban a kezdő csapatban.
Mourinho a Cech - Diarra, Essien, Terry, A. Cole - Mikel, Makelele, Lampard, J. Cole - Drogba, Kalou tizenegyet tervezi, bár nem döntött még véglegesen a jobbhátvéd személyét illetően, s kicsit gondolkodik Essien középhátvédbe állításáról: tart attól, hogy a ghánai, aki egyébként a szezon egyik legjobbja a Chelsea-nél, alulmaradna a légicsatákban Peter Crouch-csal szemben.

A mérkőzés magyar idő szerint ked este 20.45-kor kezdődik, a Chelsea az első mérkőzésen, Joe Cole góljával, 1-0-ra győzött.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×