Infostart.hu
eur:
368.36
usd:
317.8
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Otthon alázták meg a Győrt

Kettős vereséggel fejezte be szereplését a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A magyar bajnoki címvédő az elődöntőben a hatgólos idegenbeli vereség után otthon 30-22-re kapott ki a dán Slagelsétől.

A találkozó elején felváltva estek a gólok, a Győr először - és utoljára - 5-4-nél vezetett. Ezután védekezést váltott a Slagelse, és ennek ellenszerét nem találta a magyar bajnok, amely kilenc perc alatt egyszer sem talált be. Sőt, 18 perc alatt mindössze kétszer volt eredményes.

A dán elitcsapat fokozatosan húzott el, és a szünetre már a hazai környezetben szerzett hatgólos fórt megtoldotta további öttel.

A második félidő kezdetén a is nőtt a különbség, a győrieknek ezen a napon szinte semmi sem sikerült. A jónak tűnő támadások sem végzdőtek góllal, és még büntetőkből sem tudtak betalálni.

A dánok világklasszis kapusa, Leganger extázisban védett, a 42. percben már 18-9-re vezetett a rivális. A két csapat játékosai nem igazán tisztelték egymást, sok volt a kiállítás, és az emberelőnyös helyzetekből rendre a Slagelse jött ki jobban.

A 48. percben már kétszámjegyű volt a különbség (12-22), és az eredményen csak az utolsó percekben tudott egy keveset kozmetikázni Róth Kálmán vezetőedző együttese.

A Slagelse az összesítésben 14 góllal bizonyult jobbnak a Győrnél. Ellenfele a fináléban a Lada Togliatti lesz.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×