Infostart.hu
eur:
369.44
usd:
319.33
bux:
147758.11
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Cseh László nem tud küzdeni?

Cseh László ötödikként, Kerékjártó Tamás pedig hetedikként jutott be 400 méteres vegyesúszás döntőjébe a melbourne-i világbajnokságon.

A szám magyar címvédője, Cseh előfutamában - a tunéziai Mellouli mögött - másodikként ért célba 4:15.41 perces teljesítménnyel, ami az összesítésben az ötödik legjobbnak bizonyult. Ugyanebben a selejtezőben Kerékjártó a negyedik lett 4:17.68-cal, ami a teljes rangsorban a hetedik pozíciót érte.

Mindketten jócskán belül úsztak az olimpiai A szinten (4:18.40 p), vagyis újabb két kvótát szereztek a sportágnak a 2008-as, pekingi ötkarikás játékokra.

Cseh László meglepően nyilatkozott Magyar Távirati Iroda különtudósítójának adott futama után, s cseppet sem tűnt április elsejei tréfának, amit mondott.

"Valami nem stimmel most nálam, nem éreztem túl jól magam, szétestem, nem voltam harcos, az a furcsa érzés kapott el, mintha nem akarnék és nem is tudnék küzdeni. A döntőben mást kell mutatnom, küzdeni kell, harcosnak lenni és a saját ritmusomat menni. Mert most lelkileg nem vagyok egyben, mintha belefáradtam volna a 400 vegyesbe. Ilyen még nem esett meg velem korábban..." - hangzottak a csalódott klasszis szavai.

"Időeredményben ezt vártam magamtól, ami amúgy két másodperccel jobb eddigi egyéni csúcsomnál, viszont nem hittem, hogy döntős leszek. Jól ment az úszás végig, gyorson még hajrázni is tudtam, úgyhogy örülök, tartom a formámat" - mondta Kerékjártó Tamás.

A világcsúcstartó (4:08.26 p), a tavalyelőtti, montreali vb-n ezt a számot kihagyó amerikai Michael Phelps a délelőtti selejtezőben a legjobb időt úszta 4:12.01-gyel.

Címlapról ajánljuk
Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel
Hitelszakértői figyelmeztetés

Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették. Azok a vevők, akik az államilag támogatott Otthon Start hitellel számolva kötöttek előszerződést, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a projekt csúszása alatt szigorodnak a program feltételei – mondta el az InfoRádióban Garam Dániel, a Money.hu hitelszakértője.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×