Infostart.hu
eur:
368.85
usd:
318.72
bux:
147352.65
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Kemény: "össze kell szednünk magunkat"

Saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést - jelentette ki Kemény Dénes szövetségi kapitány, miután a magyar vízilabda-válogatott hosszabbításban harcolta ki Spanyolország ellen a döntőbe kerülést a melbourne-i világbajnokságon. A Horvátország elleni döntőt magyar idő szerint vasárnap reggel fél kilenctől rendezik.

Számított arra, hogy ilyen nehéz lesz az elődöntő?

Magunknak tettük nehézzé a meccset, egy idő után pedig vérszemet kapott a tizenhárom spanyol és a két játékvezető is, és megnehezítették a győzelmünket, de elsősorban magunkat okolhatjuk. Három-négy meghatározó játékosunk kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtott, ilyenkor azért el szoktam várni, hogy átlagteljesítményt hozzon, ha már nem tudja a nyerőt. Itt most az ő esetükben az átlagról sem lehet beszélni, ettől vált a mérkőzés olyan nehézzé. Ugyanakkor pozitívum, és a döntő előtt lényeges, hogy noha nehéz volt a meccs, nem felejtettük el a győzni tudást. Mindenképpen össze kell szednünk magunkat, biztos vagyok benne, hogy azok, akiknek javulni kell, javulni fognak, az önbecsülésük miatt is, és egy jó döntőt játszunk majd.

A horvátokkal, akik a szerbeket búcsúztatták. Bombaformában van a döntőbeli rivális, mi lehet ellenük a nyerő taktika?

Egyelőre meg kell emésztenem a ma történteket, ki kell aludni, és holnap nekifogunk a döntőre való felkészülésnek. A döntő mindig másfajta meccs, mint az egész világbajnokság. Ez az eddig látottak alapján talán kedvezhet is nekünk.

Fizikailag hátrányt jelenthet-e, hogy most hosszabbítást kellett játszani?

Elég szomorú lennék, ha ilyen tapasztalt és kitrenírozott játékosoknak az a plusz tíz perc tevékenység negyvenvalahány órával később probléma lenne. Én azt gondolom, hogy amit eddig tettünk, az eredmény szempontjából rendben van, és nincs más dolgunk, mint a maximumot nyújtani holnapután.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában a tanévkezdésről: ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…

Koren Balázs az Arénában a tanévkezdésről: ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…

A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára szerint míg a közoktatásban kötött, jól felépített órarend segíti a diákokat, a felsőoktatásban már saját maguknak kell megszervezniük tanulási rendjüket, ami hirtelen váltást jelenthet. Koren Balázs, a Pro Suli szakmai vezetője szerint fontos lenne, hogy a tanulók mindig értsék, mi és miért történik velük az oktatási rendszerben.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×