Infostart.hu
eur:
368.52
usd:
318.35
bux:
147347.87
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Biros Péter: Az olimpiai döntő volt ilyen izgalmas

Bejutott a döntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a melbourne-i világbajnokságon, miután az elődöntőben hosszabbításban 12-11-re nyert a spanyol csapat ellen. A háromgólos Biros Péter az InfoRádiónak elmondta: talán az olimpiai döntő alakult ilyen izgalmasan. A Honvéd játékosa hozzátette: sokat hibáztak az első félidőben, de a későbbiekben felőrölték az ellenfelet, és az sem számított, hogy kevés emberelőnyt ítéltek a javukra. Ha a vízilabdáról, és nem a birkózásról fog szólni a horvátok elleni döntő, akkor nyerni tudnak - emelte ki Biros Péter.

Melyik eddigi mérkőzésük alakult hasonlóan fordulatosan?

Talán az athéni olimpiai döntő volt nagyjából ilyen izgalmas.

Számítottak arra, hogy a spanyolok ekkora ellenállást tanúsítanak?

Én inkább magunkkal foglalkoznék. Az első két negyedben borzasztó hibákat vétettünk, de szerencsére felébredtünk. A harmadik negyedben bedaráltuk a spanyolokat. A negyedik negyedben kicsit érthetetlenül sok emberelőnyt kaptak, mi pedig talán egyet. Ezt nem bírtuk idegekkel, de jelzi a csapat erejét, hogy sok akciógólt lőttünk ekkor is. A hosszabbításban is két akciógólt szerezve nyertünk. Emberelőnyt nem kaptunk ekkor sem, de a lényegen, a döntőbe jutáson nem változtat ez sem.

Javult a bíráskodás színvonala?

A külső tényezőkkel, így a játékvezetőkkel sem szeretnék foglalkozni. Az utolsó negyedben történteket nem értem, de a legfontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést.

Mennyire lepte meg Önöket, hogy a horvátok búcsúztatták a szerbeket?


Egyforma erőt képvisel ez a két csapat. A horvátoknak van két erős centerük, ők okozhatják a legtöbb gondot, de kapusposzton tűnnek a legsebezhetőbbnek. Birkózós mérkőzést várok, ám játéktudásban fölöttük állunk, így ha erre a síkra tudjuk terelni a mérkőzést, akkor megnyerjük a döntőt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában a tanévkezdésről: ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…

Koren Balázs az Arénában a tanévkezdésről: ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…

A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára szerint míg a közoktatásban kötött, jól felépített órarend segíti a diákokat, a felsőoktatásban már saját maguknak kell megszervezniük tanulási rendjüket, ami hirtelen váltást jelenthet. Koren Balázs, a Pro Suli szakmai vezetője szerint fontos lenne, hogy a tanulók mindig értsék, mi és miért történik velük az oktatási rendszerben.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×