Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.42
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Menesztették a Bayern edzőjét

A bajnoki címvédő Bayern München labdarúgócsapatának vezetői menesztették Felix Magath vezetőedzőt.

A trénert éppen elődje, a gárdával a többi között Bajnokok Ligáját nyert Ottmar Hitzfeld váltja a kispadon.

A menesztésről szóló pletyka már korábban lábra kapott, hiszen a 2004 júliusában szerződtetett Magath-tal ebben a szezonban a vártnál lényegesen gyengébben teljesít a gárda.

Az őszi szezont a harmadik helyen zárták a bajorok, a bajnokság második felét pedig nagyon gyengén kezdték, hiszen múlt pénteken kikaptak a Borussia Dortmundtól, kedden pedig csupán gólnélküli döntetlent értek el hazai pályán a bennmaradásért küzdő Bochum ellen.

A hátrányuk így öt pont a Werder Bremennel és a Schalke 04-gyel szemben, ráadásul a két rivális egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A Német Kupából már decemberben kiesett a gárda, ugyanakkor a Bajnokok Ligájában csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a Real Madrid lesz az ellenfele.

A Bochum elleni összecsapás után ráadásul a szakember azt nyilatkozta, hogy már letett a címvédésről, és a legfőbb cél, hogy a Bajnokok Ligáját érő második, vagy harmadik helyet megszerezze csapata.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×