Infostart.hu
eur:
361.45
usd:
310.82
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Serena Williams lesöpörte Sarapovát

Női egyesben az amerikai Serena Williams sikerével ért véget a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság. A volt világelső a döntőben 62 perc alatt, 6:1, 6:2-re győzött az első helyen kiemelt orosz Marija Sarapova ellen. Serena Williams négy hónapos kihagyás után tért vissza, és harmadszor nyerte meg egyesben Australian Opent.

Serena Williams nagyon simán nyerte meg első adogatását, míg Marija Sarapovánál már az elején akadozott a gépezet: az amerikai bődületes erővel ütötte vissza az orosz szerváit, aki tehetetlenül nézte mint nyeri ellenfele sorra a pontokat.

Sőt a folytatásban sem kegyelmezett és tíz perc elteltével már 3:0-ra vezetett. Kísértett a múlt: legutóbb két esztendeje ugyanitt - csak akkor az elődöntőben - találkozott egymással a két teniszező és akkor az amerikai nyert.

Sarapova továbbra is gyengélkedett, míg riválisa szinte hibátlanul teniszezett, az egyik sarokból a másikba kergette ellenfelét, aki, újra elvesztette az adogatójátékát. Az orosz csak ekkor ébredt fel az ausztrál éjszakában, bréklabdához jutott, de az amerikai hárította azt és pillanatokon belül már 5:0-ás előnyhöz jutott.

Sarapova nem adta fel, nullra nyerte a saját szerváját, szépített, de ez már édeskevés volt, ugyanis a következő játékban, mindössze 25 perc elteltével Williams két szettlabdához jutott. Az elsőt még hárította az orosz, a másodikkal - egy bődületes adogatással - már nem tudott mit kezdeni.
Hamar eldőlt a meccs

A képlet a második, egyben utolsó felvonásban sem változott: az amerikai azonnal egy brékkel kezdett és ez megpecsételni látszott az orosz további sorsát, aki továbbra sem tudott mit kezdeni ellenfele rendkívül agresszív - és nagyon pontos - játékával.

Sarapova papája pedig dermedten figyelte mit művel Serena a kislányával, aki másodszor is elvesztette adogatójátékát és háromnegyedóra elteltével már 3:0-ra vezetett. Eldőlni látszott a meccs. Az orosz ugyan szépített, ám az amerikai biztosan nyerte a szerváját, majd 5:2-nél már a mérkőzésért adogathatott. Pillanatok alatt három meccslabdához jutott és már az elsőt értékesítette.

Aztán a fejéhez kapott mint aki nem hiszi el, hogy ez igaz lehet, odaszaladt a mamához, hajlongott jobbra-balra és olyan boldog volt, mintha először nyert volna Grand Slam-tornát és nem sokadszor.

Serena Williams ezzel a sikerrel ugyanis már nyolcadik GS-diadalát ünnepelhette (US Open - 1999, 2002, Wimbledon - 2002, 2003, Roland Garros - 2002, Australian Open - 2003, 2005, 2007).Nyilatkozatok

Serena Williams:

"Szeretlek Yetunde" - mondta diadala után az amerikai teniszező, nővérére, Yetunde Price-ra emlékezve, akit 2003-ban lőttek le Los Angelesben, majd édesanyjához intézte következő szavait: "most már láthatod mama, milyen vagyok valójában. Marija nagy harcos, az utolsó pillanatig küzdött minden labdáért. Még nagyon fiatal, sok csodálatos diadalban lesz része."

Marija Sarapova:

"A torna előtt nagyon kevesen hitték, hogy Serena a csúcsra juthat, de most újra bebizonyította, milyen óriási klasszis. Még sokszor szeretnék játszani vele és remélem visszavághatok a mai vereségért."

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×