Infostart.hu
eur:
361.39
usd:
310.88
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Ferguson: "ekkor találkoztam először Beckhammel" - videókkal

A vasárnaptól keddig tartó szakmai napok zárásaképpen a Manchester United menedzsere tartott előadást a labdarúgásról magyar szakembereknek a budapesti brit nagykövetségen. Sir Alex Ferguson szakmai hitvallásáról és a világ egyik legnagyobb klubjának elmúlt két évtizedéről is beszélt.

A magyar labdarúgásban dolgozóknak szóló továbbképzés idei vendége a Manchester United legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson. A tanácskozáson a sokszoros bajnok és kupagyőztes szakember kitért pályafutásának fontosabb állomásaira, illetve edzői hitvallására is.

"Edzői karrierem hajnalán keresnem kellett valamit, amiben hiszek. Hamar rájöttem, hogy csakis a győzelem lehet a célom, bármilyen csapatnál is dolgozom" - mondta a skót mester a magyar első, illetve másodosztály edzőinek, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőinek, a megyei instruktoroknak, illetve a pro-licenszel rendelkező szakembereknek.

A Vörös Ördögök menedzsere jelenlegi csapatának átlagéletkorát tartja a legfontosabbnak, azaz hogy néhány idősebb, 30 év feletti futballista mellett fiatal játékosok alkossák a gárda gerincét.

Zseniális fiatalok

"1987-ben egy fantasztikus ifjúsági együttes alakult ki Manchesterben, ekkor találkoztam először Ryan Giggsszel, Paul Scholesszal, Gary és Phil Neville-lel, David Beckhammel és Nicky Butt-tal. Folyamatosan figyeltük őket, és már akkor tudtuk, hogy néhány éven belül ők alkothatják a jövő egyik legjobb csapatát" - mondta Sir Alex Ferguson.

Így is lett. A következő videón azt a gólt láthatják, mellyel David Beckham berobbant a köztudatba.

Sir Alex Ferguson kifejtette: a mérkőzéseken mindig is a fegyelmet tartotta az egyik legfontosabb dolognak, továbbá hogy tanítványai játsszák be az egész pályát, hiszen ha ott a rengeteg tér, minek koncentráljanak csak egy-egy posztra.

"A 90-es évek közepén megkezdtük a fiatalítást, amely 1999-re hozta meg a gyümölcsét: ekkor ugyanis tripláztunk, vagyis megnyertük a bajnokságot, az FA Kupát és a Bajnokok Ligáját is. Utóbbira mindenki emlékszik, hiszen a történelem egyik legnagyobb mérkőzését játszottuk a Bayern München ellen. Azért tudtunk fordítani az utolsó 3 percben, mert hittünk egymásban, és nem adtuk fel. Kellett a sikerhez az is, hogy a játékosok teljes bizalommal legyenek az edzői stáb felé" - hangsúlyozta Alex Ferguson.


A 64 éves szakember szerint minden csapat életében eljön az a pillanat, amikor néhány játékos már nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, amit korábban megszokhattak tőle. Így vérfrissítés gyanánt muszáj leigazolni egy-két új futballistát, még akkor is, ha azok elődeiknél gyengébb képességűek, mert érkezésükkel ismét megindul a versenyszellem a klubon belül.Alex Ferguson jelenlegi alakulatából két labdarúgót emelt ki mint a jövő és a jelen csillagait: Wayne Rooneyt és Cristiano Ronaldót.

"Rooneyt már 13 éves korában figyeltük, de sajnos csak 18 évesen sikerült megszerezni 20 millió fontért. Sajnálhatjuk, hogy nem ébredtünk hamarabb. Abszolút kétlábas, és hihetetlen győzniakarás van benne, egyszerűen élmény nézni a játékát. Ronaldo zseniális futballista, félelmetes technikai adottságokkal, de ha az ember látja, hogy mennyit gyakorol, szinte már természetesnek veszi azokat a trükköket, amelyeket a mérkőzéseken mutat be. Meglepő ugyan, de van egy salakos pályánk is, vasárnap az Arsenal ellen elveszített bajnoki után ő még több mint 2 órát gyakorolt ott teljesen egyedül, pedig láttam rajta, hogy fáradt. El is küldtem egy hétre Dubajba, hogy pihenje ki magát, hiszen a legjobbakkal is megesik, hogy kimerülnek" - mondta a szakember.



Sir Alex Ferguson csapatainál a labda birtoklásra építi fel a taktikát, éppen ezért az edzéseken rengeteg ilyen jellegű feladatot végeztet el játékosaival. A magyar edzőknek is ezt tanácsolta, mivel véleménye szerint ez a jövő labdarúgása.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×