Infostart.hu
eur:
390.69
usd:
331.49
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Oroszlánok bántak el az ördögökkel - nézze meg a videót!

Közelebb került a két éllovashoz Anglia másik két sztárcsapata a labdarúgó Premier League hétvégi rangadói után. A Liverpool meggyőző teljesítménnyel győzte le a címvédő Chelsea-t, míg az Arsenal a hajrában fordította a maga javára a listavezető Manchester United elleni meccset.

Az angol élvonalban most már egyre inkább az a kérdés, hogy a Manchester United mögött ki szerzi meg a második helyet, miután a címvédő Chelsea-nek jóformán momentuma sem volt szombati rangadóján.

A hazai bajnoki meccseken továbbra is veretlen Liverpool már a negyedik percben előnyhöz jutott Kuyt góljával, a három védekezésben jeleskedő játékos, Terry, Carvalho és Makelele nélkül felálló londoniak pedig alig negyed óra múlva újabb gólt kaptak: Pennant szenzációs távoli lövéssel lepte meg José Mourinho vezetőedző csapatát.

A második félidőben a Chelsea játéka a mezőnyben feljavult, de ismét a Liverpoolnak voltak veszélyes helyzetei, Riise egyszer a kapufát találta el, végül maradt a 2-0-ás hazai siker.


Mégis marad Mourinho?

A londoniak mestere úgy nyilatkozott, hogy csak akkor lesz reális esély a címvédésre, ha bő egy héten belül, még az átigazolási időszak hó végi lejárta előtt két új játékossal, egy középső védővel és egy csatárral megerősítik a keretet. Mourinho azonban kiemelte, hogy ő csak egy alkalmazott, az igazolást a tulajdonosnak kell engedélyeznie.



Peter Kenyon, a Chelsea ügyvezetője vasárnap a BBC rádióban kiállt a tréner mellett: az elmúlt hetek hallgatása után most azt mondta, hogy a klubvezetők maximálisan bíznak a portugál szakemberben és remélik, hogy 2010-ig, szerződése lejártáig Mourinho lesz a csapat edzője.A manchesteriek elpuskázták az Ágyúsok elleni győzelmet

A Chelsea-nek egyébként már új játékosokkal sem lenne sok esélye az aranyérem ismételt elhódítására, ha a Manchester United győzött volna az Arsenal pályáján. A listavezető azonnal nekiesett házigazdájának, de a londoniak néhány perc után magukhoz tértek, majd a szünet előtt nem sokkal Henry akár vezetéshez is juttathatta volna az Arsenalt. A francia támadó közelről fejelhetett volna a kapuba, ehelyett van der Sar kapus kezében kötött ki a labda.

Aztán a második félidő elején gól szereztek a manchesteriek: hosszú hetek után végre Rooney-t is ünnepelhették a csapattársak.



A vendéggárda kis idő elteltével elkényelmesedett, míg az Arsenal az utolsó húsz percben ellenállhatatlanul támadott. A 83. percben Henry sarkozása után Van Persie egyenlített, de a gólöröm közben eltört a fiatal holland csatár egyik lábujja, így márciusig biztosan nem játszhat.

A 93. percben maga Henry döntötte el a rangadót: egy beívelés után ismét szabadon ugorhatott fel, és amit az első félidőben elrontott, azt a legfontosabb pillanatban befejelte, együttese pedig ezzel a góllal 2-1-re legyőzte a tabella első helyezettjét.
Wenger: játékosaim oroszlánként küzdöttek

Az Arsenal a mostani szezonban remekel a rangadókon: a kapumeccsekkel együtt összesen háromszor győzte le a Liverpoolt, most másodjára aratott sikert a Manchester United ellen, és a Chelsea otthonában is döntetlent tudott kiharcolni.

Arsene Wenger, az Arsenal mestere oroszlánoknak nevezte tanítványait, és hangsúlyozta, hogy soha semmit nem adnak fel, így az utolsó pillanatig küzdenek a bajnokságban is.

Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője viszont bosszúsan utazhat Budapestre. Ahogy a skót tréner fogalmazott: ilyen helyzetek sem alakulhattak volna ki a kapu előtt, a gólokról nem is beszélve. Hozzétette: tanulnak a mostani kudarcból.

A Manchester United 14 fordulóval a bajnokság vége előtt őrzi hatpontos előnyét a tabellán a Chelsea-vel szemben, amelyet viszont öt pontra megközelített a Liverpool és hatra az Arsenal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

A halfogyasztásunk jelentős része karácsonyra korlátozódik – mondta el Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×