Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Filkor Attila ismét játszott az Inter első csapatában!

A magyar válogatott keretébe is meghívott, mindössze 18 éves középpályás a Messina elleni kupamérkőzésen szűk húsz percet töltött a pályán, például Figo, Samuel, Toldo, Solari, illetve egy ideig a közben lecserélt Cambiasso és Adriano csapattársaként.

Roberto Mancini állta a szavát. Az Inter edzője már a Messina elleni első (egyébként 1-0-ra megnyert) kupamérkőzés után közölte, a visszavágón újra számít a fiatal játékosaira is.

Több kulcsjátékosát, például Zanettit, Ibrahimovicot, Crespót, Materazzit, Vieirát, Dacourt ezúttal pihentette, játszott ellenben Andreolli, Maaroufi, majd a második félidő közepétől az úgynevezett Primavera- (ifjúsági) csapat kapitánya, Simone Fautario, valamint Slavkovski, s nem utolsósorban Filkor Attila is.

A magyar középpályás a 71. percben lépett pályára, másodpercekkel azt követően, hogy Burdisso, a csapat argentin védője megszerezte a maga második, s egyben csapata negyedik gólját, az Inter Olasz Kupa-történetének 300. találatát.

Filkor Attila a mérkőzés után az Inter televíziójának nyilatkozva a következőket mondta: "Nagyon boldog vagyok, hogy játéklehetőséget kaptam ma este, különleges élményt jelentett a számomra. Itt, Olaszországban nagyon nehéz az első időszak, meg kell szoknom egy másfajta játékot, mint amihez eddig hozzászoktam. De nagyon sokat dolgozom azért, hogy egyre jobb legyek."

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×