Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Mázlista magyar kézilabdacsapatok

Igen szerencsésen alakult a magyar férfi kézilabdacsapatok számára a Bajnokok Ligája és az EHF Kupa nyolcaddöntőjének keddi, bécsi sorsolása.

A Veszprém a dán Koldinggal, a Szeged pedig a spanyol Valladoliddal találkozik. Mivel mindkét magyar BL-es csoportmásodik volt, így otthon kezd december első hétvégéjén. A visszavágókat egy héttel később rendezik.

Az EHF Kupában a Dunaferr a spanyol Aragonnal, a Pestszentlőrinv pedig a svájci Grasshoppersszel mérkőzik a nyolc közé jutásért. A két magyar gárda idegenben vívja az első összecsapást.

A magyarok igazán nem panaszkodhatnak, hiszen a BL-ben sikerült elkerülni a félelmetes spanyol és német hármast (Portland San Antonio, Ciudad Real, Barcelona, illetve Flensburg-Handewitt, Kiel, Gummersbach). A veszprémiek és a szegediek előzetesen bíztak benne, hogy vagy a dán bajnok, vagy pedig a BL-ben leggyengébbnek számító spanyol alakulat, a Valladolid jut nekik.

Németh Csaba, a veszprémiek technikai vezetője elmondta: a Kolding volt az egyik csapat, amelyiket szerettek volna megkapni ellenfélnek.

"Két éve, ugyancsak a kieséses szakaszban már találkoztunk a dánokkal, és továbbjutottunk. A Kolding remekül játszott a csoportjában, de bízunk benne, hogy megint mi kerülünk a negyeddöntőbe. Ezen a héten dől el, hogy az utolsó mérkőzésen megsérült Perez vállalni tudja-e a játékot" - mondta Németh Csaba.

Lele Ambrus, a Szeged ügyvezető elnöke szintén elégedett volt. Úgy fogalmazott, hogy végre nem egy kőkemény ellenfelet kaptak a kieséses szakasz elején.

"A Valladolid remek gárda, de mi előzetesen úgy számoltunk vele, hogy a Montpellier megelőzi majd, de bravúros pontszerzéssel ezt elkerülte. Bízom benne, hogy a Schaffhausen elleni idegenbeli siker erőt ad, a sérülésből felépült játékosok pedig fokozatosan visszanyerik régi formájukat. Addig lesz egy Veszprém ellen rangadó is, arra is figyelnünk kell" - hansúlyozta sportvezető.

Az EHF Kupában szintén voltak olyan csapatok, amelyek ellen szinte reménytelen lett volna a továbbjutás, de így reális célnak tűnik nyolc közé kerülés.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×