Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Filkor Attila pályára lépett az Interben: elérte első célját

Tétmérkőzésen is bemutatkozott az olasz első osztályban, a Serie A-ban éllovas Internazionale labdarúgócsapatában Filkor Attila. A magyar válogatottba is meghívott 18 éves játékos a Messina elleni Olasz Kupa-mérkőzésen lépett pályára.

A milánói együttes egygólos győzelemmel zárta a nyolcaddöntő első felvonását, 1-0 arányban legyőzve a Messina csapatát.

Filkor Attila, akit Várhidi Péter szövetségi kapitány is behívott a Kanada ellen készülő válogatott keretbe, a mérkőzés 80. percében lépett pályára.

Az ötperces hosszabbítás vége felé Filkor Attila egy szabadrúgást is elvégezhetett, de a magyar fiú 17 méteres lövése lepattant a sorfalról.

Az idei nyáron az Interhez szerződött magyar játékos korában az InfoRádióban azt mondta: "az első célom mindenképpen az, hogy a felnőtt csapatba bekerüljek, ami persze nem lesz egyszerű, mert ott nagyon jó játékosok vannak."

Filkor Attila, az Inter ificsapatában góllal mutatkozott be , és teljesítményével néhány hónap alatt el is érte célját: immáron bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×