Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző

Váltás a Honvéd élén - a Loki volt edzője érkezik

Aldo Dolcetti, a Honvéd FC vezetőedzője kedden délelőtt lemondott tisztségéről. Utóda a Debrecen csapatával 2005-ben és 2006-ban is bajnoki címet nyert Supka Attila, a klub korábbi játékosa lett.

Az olasz vezetőedző 2005 nyara óta irányította a kispesti csapatot. Az első idény végén a 13. helyen zárt a piros-feketékkel, a mostani idényben a 11. helyen állva adta át a csapatot. Érdekes, hogy a váltás előtti utolsó két találkozóját megnyerte a Honvéddal.

"Most, amikor a Honvéd egy sikersorozatot kezdett el, úgy érzem, nem hagyom cserben az együttest azzal, hogy más elfoglaltságot keresek" - mondta a 40. születésnapját majd október 23-án ünneplő olasz szakember.

Az új vezetőedző Supka Attila lett. A 44 éves éves egykori középpályás a Bp. Honvéd nevelése, 1974 és 1984 között játszott Kispesten. Élvonalbeli edzői pályafutását a Békéscsabánál kezdte, legnagyobb sikereit Debrecenben érte el. A Lokival két bajnoki címet is nyert, közel két teljes éven át tartó munkálkodása során csapata egyetlen hazai bajnokiját sem veszítette el. Az élvonalban, beleértve békéscsabai működését is, mérkőzéseinek közel felét megnyerte.

Supka Attila a következőket mondta kinevezése után: "Ebben a klubban nőttem fel, itt lettem felnőtt futballista, az ifiben együtt játszottam például Détári Lajossal, a felnőttcsapatba pedig Tichy Lajos tett be, s együtt léphettem pályára Pintér Sándorral, Kocsis Istvánnal, Esterházy Mártonnal és a többiekkel. Edzőként igyekszem minél sikeresebben szerepelni a csapattal, a tulajdonosok ehhez megteremtették a biztos hátteret, s komoly célkitűzéseik vannak. Aldo Dolcettivel is beszéltem, egyeztettünk a csapattal kapcsolatban. A munkatársaim Vass László másodedző, Ágoston Sándor erőnléti edző és Pleskó László kapusedző lesznek. Nem könnyű feladat hét közben átvenni a csapatot, de hasonló volt a helyzet annak idején Debrecenben is - ott győzelemmel sikerült bemutatkoznom, s bízom benne, hogy a Honvéddal a Fehérvár ellen hasonlóan sikeresek leszünk."

Érdekes, hogy kereken húsz év alatt, (1986-ban Komora Imre, három sorozatban nyert bajnoki cím után fél évre vált meg a vezetőedzői poszttól) a licenc miatti cselezéseket nem számítva, ez a 33. edzőváltás Kispesten. Két teljes idényt egyedül Mezey György (1990-1992) dolgozhatott végig. A leghosszabb ideig ő dirigálta a csapatot (60 mérkőzés), Aldo Dolcetti 39 mérkőzésével a hatodik.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×