Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Negyedik lett a férfi párbajtőr válogatott a vébén

A negyedik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a torinói vívó-világbajnokságon, miután a bronzmérkőzésen hét találatnyi különbséggel alulmaradt az ukrán együttessel szemben.

A Kovács Iván, Imre Géza, Boczkó Gábor, Fekete Attila összeállítású - idén Európa-bajnok - csapat a dél-afrikaiak, a svédek és az olaszok legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az olimpiai aranyérmes, címvédő francia alakulattól.

A bronzéremről döntő összecsapás egészen az utolsó pillanatokig kiegyenlített küzdelmet hozott, végül az ukránok 45:38-ra győztek.

"Kicsit szomorúak vagyunk, mert kiénekelték a sajtot a szánkból, a harmadik hely megszerzése elérhetőnek tűnt. Végül is ennek a negyedik helynek is örülnünk kell, mert az, hogy az olaszok ellen, a negyeddöntőben a sírból hoztuk vissza a mérkőzést, az minden volt, csak nem reális. Tavaly is negyedikek lettünk, most is, ez végül is nem olyan rossz" - mondta Kulcsár Győző szövetségi kapitány.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×