Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.92
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Schumacher nyerte a Kínai Nagydíjat

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíjat a címvédő spanyol Fernando Alonso és az olasz Giancarlo Fisichella előtt. Sikerével a Ferrari német sztárja két futammal a zárás előtt átvette a vezetést Alonsótól a pilóták pontversenyében. Mindkettőjüknek 116 pontja van, de Schumacher eggyel több győzelmet aratott az idény során. A konstruktőröknél ugyanakkor a Renault visszavette a vezetést a Ferraritól.

A szombati időmérő edzéshez hasonlóan vizes pályán kezdték meg a körözést a versenyzők, ugyanis az eső mintegy fél órával a rajt előtt állt csak el.

A starttól gond nélkül eljött a mezőny, bár a brazil Rubens Barrichellónak nem sikerült ideálisan a kezdés, ugyanis az első kanyarban csapattársa, a brit Jenson Button és a finn Kimi Raikkönen is elment mellette. Az élen Alonso repülőrajtot vett és már az első néhány kör alatt tetemes előnyre tett szert riválisaival szemben. Michael Schumacher maradt a hatodik helyen.

Miközben Raikkönen Buttont is megelőzte és a második helyen autózó Fisichella nyomába eredt, a kilencedik körben Schumacher is megkezdte a felzárkózást: lehagyta Barrichellót és ezzel feljött az ötödik pozícióba.

A finn "Jégember" és a hétszeres világbajnok kerpeni pilóta ezután is folytatta az "akciózást", előbbi elment Fisichella, utóbbi pedig Button mellett, így a 14. körben Alonso, Raikkönen, Fisichella, Schumacher volt a sorrend.

A 16. körben elkezdődött a boxkiállások sorozata: az élcsoport tagjai közül először Raikkönen látogatta meg szererlőit, de mint később kiderült, a tankolás felesleges volt, hiszen két körrel később az autója motorja tönkrement, így a finn versenyző számára véget ért a futam.

Michael Schumacher a 21. körben ment ki, üzemanyagot igen, új gumikat azonban nem kapott. A Renault más taktikát választott: egy körrel később az élen álló Alonso gépén lecserélték az abroncsokat, a második helyezett Fisichella ugyanakkor - bár kiment a boxba - régi gumijaival száguldott tovább.

Miközben az aszfalt fokozatosan száradt, féltávnál az egyre lassuló Alonso vezetett, majd Fisichella és Schumacher következett, ez trió egy bolyban haladt, a többiek messze leszakadva követték őket.

A 29. körben előbb az olasz, majd a német is elment a spanyol mellett, utóbbit láthatóan nem a körülményeknek megfelelő gumikkal látták el, így csak küszködött.

Alonso a 35. körben is kitért a boxba, állítottak az autóján, de a kényszerpihenő miatt csak a hatodik helyre tudott visszatérni, bár három körrel később már a negyedik volt.

Az élen Fisichella és Schumacher küzdött egymással. A hajrához közeledve - a már szinte teljesen száraz pályán -, a 40. körben előbb a német, majd az olasz is kereket cserélt, és a korábban váltó Schumacher a már felmelegedett gumikkal megelőzte Fisichellát. Eközben Alonso a harmadik helyre jött fel.

A 47. körben a spanyol - aki fokozatosan egyre közelebb került Fisichellához -, lehagyta csapattársát, azaz felküzdötte magát a második pozícióba, de Schumacher elérhetetlen távolságban autózott előtte.

Bár az utolsó körökben elkezdett szemerkélni, majd esni az eső, a helyzet az első három helyen már nem változott.

A további pontszerzők sorrendjét viszont döntően befolyásolta Takuma Sato sportszerűtlensége. A japán elengedte Buttont, a mögötte haladók pedig többen egymásnak koccantak.

Végül Button mögött de la Rosa, Barrichello Heidfeld és Webber volt a ponszerzők sorrendje.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×