Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.43
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Vért, verítéket és könnyeket" ígér a Fradi új elnöke

A Ferencvárosi Torna Club új elnöksége Dámosy Zsoltot választotta az egyesület elnökévé. Az üzletember többek között Kovács Ágnes úszó olimpiai bajnok és Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok menedzsere.

Dámosy Zsolt megválasztását követően azt mondta: "Gyerekként soha nem gondoltam volna, hogy nemcsak szurkolóként tudom segíteni szeretett klubomat, a Ferencvárost. Összes vállalkozásomat feladom erre a négy hónapra, hogy kizárólag az FTC megmentésére tudjak koncentrálni. Úgy vélem, ennyi idő alatt elválik, sikerül-e jó útra téríteni a klubot. És hogy mit ígérhetek? Csak azt, amit Winston Churchill: vért, verítéket és könnyeket, de azt hiszem, ezt az elnökség tagjai kivétel nélkül tudják. Nagyon kemény munka vár ránk".

Az egyesület elnökségébe, melynek mandátuma 2007. január 31-ig szól, Balogh Ákos, Boros Bánk Levente, Dámosy Zsolt, Hermány Csaba, Kassai György, Kévés György, Kruj Iván, Lányi István, Sipos Jenő, Rieb György és Takács Tibor került be.

Albert Flórián aranylabdás labdarúgót tiszteletbeli elnöknek választották meg a küldöttek, meghatározatlan időre.

Dámosy Zsolt korábban ismertetett tervei szerint egy 12 fős elnöki tanácsadói csoport segítené munkáját. Elképzeléseit a közeljövőben megismertetné az FTC szakosztályaival, hogy a közgyűlésen már ismert jelöltként indulhasson.

Becslése szerint 1,5 milliárd forintra lenne szükség a klub rendbetételéhez. Hogy ezt hogyan és honnan lehet előteremteni, arra egyelőre Dámosy Zsolt sem tud választ adni, nincs kész koncepciója.

Dámosy Zsolt elhibázottnak nevezte az utóbbi évek politikáját, amely - mint mondta - arról szólt, hogy befektetőt találjon a klub bármi áron.

Az üzletember a menedzsere többek között az úszó Kovács Ágnesnek és a bokszoló Erdei Zsoltnak, emellett pedig elnöke a Budapesti Farkasok amerikaifutballcsapatának.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×