Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Dámosy: egyelőre nem tudom, honnan lesz pénz!

A szerdán megválasztott Dámosy Zsolt Fradi-elnök legfontosabb célja, hogy az FTC anyagilag biztos lábakon álljon, és a focicsapat 3-4 év múlva a Bajnokok Ligájába jusson.

Dámosy Zsolt sportmenedzsert szinte közfelkiáltással választotta meg az új elnökség.

Az Erdei Zsolt és Kovács Ágnes menedzsereként is dolgozó üzletember az InfoRádiónak azt mondta, hogy egyelőre nem tudja, honnan szerez pénzt a klub, ezért nehéz feladat előtt állnak.

A sportvezető a szerepvállalásával kapcsolatban úgy nyilatkozott: ő annyiban tud segíteni, hogy egy mozgalom élére áll, és bárki segítségét szívesen fogadja.

Dámosy elmondta, a legfontosabb feladat, hogy befektetőt találjanak a Ferencvárosnak.

Ehhez az Üllői úti 6+2 hektáros ingatlan értékesítése lehet a kulcs, ezért a stábjával azonnal elkezdenek dolgozni az ingatlan-projekten.

További céljai között említette az új elnök, hogy mindeki időben megkapja a fizetését, és a mandátuma lejártáig, január 31-ig módosítsák a klub alapszabályát.

A stadion állapotán is javítani akar, mert a klubvezető azt szeretné, ha nem 9-10 ezren, hanem akár 16-17 ezren járnának az Üllői úti pályára, így ez több milliós bevételt jelenthet.

A távlati célok között pedig a Bajnokok Ligája szerepel. Dámosy úgy látja, ha sikerül egy tőkeerős befektetőt találni, akkor 3-4 év múlva a BL főtáblájára is felkerülhet a focicsapat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×