Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.93
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A Jégember a világ tetején

Órási fölénnyel vezeti a férfi teniszezők világranglistáján a svájci Federer, aki az amerikai nyílt teniszbajnokságot is megnyerte. A bázeli versenyzőről Taróczy Balázs, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.

Roger Federer tökéletes játékos, aki lelkiekben is felnőtt a fizikai és lelki adottságaihoz. Ma már egy igen kemény versenyző.

Andy Roddick, aki a Flushing Meadows-i döntőben kikapott tőle, úgy fogalmazott: a svájci versenyző továbbra is fejlődik, és ez elég ijesztő. Meddig fejlődhet még egy teniszező? Fereder most 25 éves.

Számára az ambíciója és a motivációja szab határt. Hogy meddig tud ilyen odaadással készülni? Idén az volt az eredeti célja, hogy megcsinálja a Grand Slam-et, és ezért hónapokon át salakon edzett. Igen hosszú mérkőzéseket játszott végig, csak azért, hogy bírja a hosszú salakos meccseket. Ezt idén nem tudta teljesíteni, sem túlszárnyalni az előző években elért eredményeit. Számára ez a motiváció. El tudom képzelni, hogy ha ez sikerül neki, akkor a lelkesedése alábbhagy, de amíg ez nem sikerül, egy, két, három évig még biztos, hogy folytatni fogja a kemény edzést. Ha ez így van, akkor túl fogja szárnyalni Sampras csúcsát.

Nem nagyon lehet nála sztárallűröket látni.

Ne felejtsük el, hogy amikor utolsó éves ifjúsági versenyzőként Wimbledonban nyert, akkor még sokat hallhattunk arról, hogy tombolt a pályán, és fegyelmezetlenül viselkedik. A közönség ugyan szereti, ha érzelmeket lát a meccsen, de a játékos ezzel saját magával szúr ki, mert elveszíti a koncentrációját. Ebből lett egy olyan jégember, akinek az érzelmeit nem lehet látni, csak a meccs végén. Most ő az egyetlen játékos a "menők" között, aki nem tartozik menedzserirodához, hanem a szülei és a barátnője bonyolítják az üzleti feladatokat. Biztos vagyok benne, hogy nála sztárallűrökről soha nem kell majd beszélni, hanem inkább arról a visszafogottságról, ami most is jellemzi őt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×