Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyorsaságpróba vár Lékó Péterre

Szerdától vasárnapig Lékó Péter összesen nyolc rapid partit játszik a volt világbajnok orosz Anatolij Karpovval Miskolcon. A mérkőzéseket minden nap délután négy órától rendezik a helyi Nemzeti Színházban.

Verőci Zsuzsa, a Magyar Sakkszövetség kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy kedden, a hivatalos megnyitó és a sorsolás előtt Lékó Péter egy fontos bejelentést tesz. Szerdára, csütörtökre, szombatra és vasárnapra egyaránt két-két meccs jut, míg pénteken - szintén délután négy órától - közönségtalálkozó szerepel a két nagymester programjában.

Az olimpiai ezüstérmes Verőci Zsuzsa hangsúlyozta, hog az esemény a sportág népszerűsítése mellett lehetőséget nyújt arra Lékó Péternek, hogy ebben a műfajban is erős ellenféllel szemben készülhessen a következő rangos nemzetközi versenyekre, hiszen azonos pontszám esetén nem egyszer rapid partik döntenek a helyezések sorsáról.

 

A magyar szövetség kommunikációs igazgatója bízik abban, hogy mielőbb véget ér Lékó Péter peches szériája. A szegedi versenyző a linaresi és a dortmundi tornán is kiválóan kezdett, de az utolsó partikat elveszítette, így győzelmi esélye ellenére bosszantó módon mindkét viadalon csak a negyedik helyen végzett.

 

Verőci Zsuzsa szerint az eddigieknél sikeresebben kell kezelnie Lékó Péternek az esélyesség terhét. Példaként említette a kajakozó Kovács Katalint és Janics Natasát, akik a szurkolók várakozásainak megfelelően egyaránt hat aranyéremmel zárták a szegedi világbajnokságot, ezzel pedig rekordot döntöttek.

 

Lékó Péter mostani ellenfele, Anatolij Karpov a sportág egyik legkiemelkedőbb alakja, 1975 és 1985, majd 1993 és 1998 között világbajnok volt.

 

"Az ellenfél még nem is sejti, milyen rosszul áll, de Karpov már tudja, hol lehet őt megszorongatni" - mondta a pozíciós játékot tökélyre fejlesztő orosz nagymesterről Verőci Zsuzsa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×