Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
323.2
bux:
148936.16
2026. november 4. szerda Károly

Az olaszok szerint mindig Magyarországon kéne rendezni a vébét

A szegedi kajak-kenu világbajnokság 1000 és 500 méteres döntői után Baráth Etele, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke kiemelte, hogy az eddigi 18 számból kilencben hazai siker született, a további kilenc elsőségen pedig nyolc ország versenyzői osztoztak.

A sportvezető megjegyezte: az utóbbi bő tíz évben nem fordult elő, hogy hat olimpiai számban magyar győzelemnek lehetett örülni.

Baráth Etele idézte olasz kollégáját, aki szerint mindaddig Magyarországon kellene rendezni a világbajnokságokat, amíg mások meg nem tanulják, hogy minden a versenyzőkről és a közönségről szól, vagyis a szervezés arra irányul, hogy a kajakosok és kenusok megfelelő körülmények között szerepelhessenek, a nézők pedig jó kiszolgálásban részesüljenek.

A négynapos szegedi viadalt 560 ember közreműködésével bonyolítják le.

Baráth Etele az eredmények szállítóit méltatva kiemelte a kenus Kolonics György páratlan pályafutását, azt, hogy a korábbi évek kiemelkedő sikerei után az elmúlt időszakban mennyire tudott örülni egy-egy éremnek, esetleg negyedik, ötödik helynek is, most pedig, hazai közönség előtt újra világbajnok lett.

A szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy Kovács Katalinra és Janics Natasára óriási terhet tett a közvélemény, minden számban győzelmet vár tőlük, ők pedig - legalábbis az 1000-es és 500-as teljesítményük alapján - megfelelnek a várakozásoknak.

"Katiék terhe szinte elviselhetetlen, csoda, amit a pályán művelnek" - mondta Baráth Etele.

Utalt arra, hogy a hosszabbik távon győztes, a rövidebbiken ezüstérmes férfi k-4-es csapatot összesen nyolc ember alkotja.

"Hihetetlen gazdagságra, nagyon erős háttérre utal, hogy két rendkívül jó négyest ki tudunk állítani. Ugyanez igaz a lányokra is, náluk hét kajakos szállítja sorozatban a győzelmeket" - jegyezte meg.

Baráth Etele szerint a mostani eredményeket abból a szempontból is érdemes lesz elemezni, hogy ezekből mi következhet két év múlva, a pekingi olimpián.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×